2009. december 30., szerda

Jógyerek

Misko reggel hétkor ébredt (Szonja hallotta), én jó fél órával később mentem ki a konyhába valami "neszezésre". Miso a székében ült és csendesen gyurmázott, amikor pedig meglátott, elmesélte, hogy addig miket épített. Ezután ő maga "rendelt" gyümölcslevet karnitinnal. Ez utóbbi csak annyiból érdekes, hogy amikor elkezdtem a bevezetést, minden reggel palotaforradalom alakult ki a nem ivás ügyében. Nem volt könnyű megemésztenie az új helyzetet, amely szerint nincs több kakaós kezdés és a deci gyümilé után pedig fél óra pauza van a bármi másig. Három hét állóháború után persze belátta, hogy én vagyok a makacsabb. Mostanra pedig külön figyelmeztet, hogy ki ne felejtsem a narancsléből a napszaknak megfelelő alkatrészt - amiért néha különösen hálás vagyok neki, lévén, aktívan szenvedek a terhesamnéziától. ;)

S ha már jó gyerekként aposztrofáltam a kispasit, akkor azt is elmondom, hogy evés után szépen behurcolkodik a konyhába maga után és rendszerint felajánlja, hogy elmosogat. Természetesen eszem ágában sincs visszatartani... :)
Ma este az evőeszközét is szépen betette a dobozába és közölte: "esküszöm ott a helye".

2009. december 28., hétfő

Egy híján 20

Az év utolsó hónapjának "termése" 3 újabb tejőrlő fog. Ezzel úgy tűnik hamarosan maximáljuk a tejfog létszámot, ha a jobb alsó kvadráns is teljes lesz.
Eddig sem tapasztaltam különösebb jelét annak, hogy jönnek a fogak és ezúttal is csak annyi volt, hogy valamelyik fogmosásnál, hosszabbnak éreztem a súrolni való felületet. Ill. 1-2 alkalommal jelezte, hogy "érzékeny" (micsoda szavakat használ néha...) és "óvatosan kell mosni".
Remélem, ha már kijött hasznát is fogja venni, mert ha belefeledkezik a habzsolásba, akkor alkalmanként még mindig figyelmeztetem, hogy ildomos lenne megrágni az ételt.

2009. december 25., péntek

Misko karácsonya

Ez volt a harmadik. Az első mondhatni hagyományos volt: hó, hideg, karácsonyfa, stb. kár, hogy majd nem is emlékszik rá. A második furcsa: meleg, panziószoba, lufifa, gyümölcsös pulyka és rengeteg ismeretlen ember, akik végül kézen fogva együtt énekeltek. Az ez évi megint más. Majdnem sajátunknak érzett bérlemény, meleg, délután a fiúknak tengerparti homokozás, a lányoknak díszítés, pálmafa-maradvány szaloncukrokkal és masnikkal díszítve, rózsaszín-kék-zöld hangulat, ajándékbontás, kerti grill, petárdák.
Misko kapott könyvet, gyurmát, puzzle-t, portugálra okosítót (bár hasznosságáról még nem vagyok meggyőzve, tekintve, hogy nekem kell felolvasni...) és egy távirányítós autót. Ez utóbbi, ha apai vezérlettel elindul, szalad utána, nehogy elmeneküljön. :)
Lefekvéskor kérdeztem tőle, hogy minek örült a legjobban. Azt mondta a gyurmának. Abszolút az autóra számítottam, mert általában a járművek körül forognak a gondolatai.
Azt mondtuk neki tegnap, hogy a karácsonyban az a jó, hogy mindenki az csinál, amit akar. No ez az a mondat, ami nem hagyhatta volna el a szánkat... ti. a fiatalember ezt úgy értelmezi, hogy akkor fekszik, amikor szeretne, akkor játszik, amikor szeretne, akkor nem skype-ol a nagyikkal, amikor mi szeretnénk és legfőképpen akkor eszik bejglit és csokit minden helyett, amikor csak úgy gondolja jónak (tehát folyamatosan). Ezért aztán némi közelharccal tarkítva fogjuk túlélni a "zavaros" ünnepeket, ahol Misko szerint Jézuska hozza az ajándékot, de közben a télapónak öltözött Dziadeket leleplezi nekem picit: "Mama. A télapónak Dziadek hangja van...".

2009. december 20., vasárnap

Párbeszédes

Szonja (nálunk vendégeskedő barátném) valamiben segíteni szeretett volna neki, de persze azonnal beduzzogott. - Hiába nyoma sincs már a tavalyi mindenkivel kedvességnek.
-Miso, nézd, szegény Szonja elkeseredett, mert megbántottad... meg kellene vigasztalni...
-Szonját nem kell megvídasztaani, kedetlenül jól van!

Autóban ültünk és lélekben már a vacsorára koncentráltunk, Szonja kérdezi:
-Apának is adunk egy kicsi pizzát?
-Apának ójiásit, mer ő nad máj. Te is kapsz nadot... (Nekem) minimum pizza kell, mej kettőnek eszem.

Vacsora közben madárhangokat gyakoroltunk, sokat felismer, de aztán picit elakadt:
-Miso melyik madár mondja, hogy kukurikú?
-...
-A csirkének ki az anyukája és mit mond?
-Túúúk, puk-puák-puák-puák... (kb. ez jött ki az apját lemásolva)
-Jó. No és a csirke apukáját, hogy hívják?
-...
-No és azt tudod, hogy mit mond?
-Hod nem szabad átmenni az úton mej veszées!

Ismét vacsora közben "rögzített" párbeszéd:
-Miso mi az ott a falon?
-Gekko. Tud szaladni, nem döglött meg.
Szonja félelmet imitál.
-Tudod a gekko kicsit veszées, kicsit aanos. Nem kell tőle félni... ha bemed a szobába, én meffodom a faakát eősen és kihozom. Bizon, ha hozzád bemed, kihozom én.

2009. december 17., csütörtök

L-karnitin

Az L-karnitin hatását összefoglalva zsírégető és izomregeneráló, segítségével a mikrosérülések könnyebben regenerálódnak. Limitált mennyiségben az emberi szervezet a lizin nevű eszenciális aminosavból állítja elő. A Shop Builder honlapján remekül le van írva a mechanizmus.

Egy hónapja már, hogy igazán nekikezdtünk a karnitin szedésnek. Ezt 2 éves kor alatt abszolút nem ajánlják, bár a táplálék kiegészítők terén azért igazából minden mindegy, mert ekkora gyerekre méretezve gyakorlatilag nem ajánlanak semmit sem. Rajtunk a sor, hogy eldöntsük mi lehet jó a gyereknek... (persze ezért is lenne jó folytatni a kerekasztal megbeszéléseket, de ez most meglehetősen döcögve halad).
David Federnél találunk leírást az adagokról, ők már régóta használják. E szerint 35 mg/kg, de semmiképpen se legyen több, mint napi 1000 mg.
Így Misko reggel 1 dl gyümölcslével megkapja a napi adagját, azaz ~500 mg. Ez most méretileg praktikus, mert 1500-as és 2000-es kiszereléseket jól lehet osztani. Miután bevette, irány a Bemer ágy 8 percre, hogy a mikrokeringést aktiválva gyorsabb és hatékonyabb legyen a felszívódás. Fél óra elteltével pedig lehet reggelizni.
A szedési metódust Tihanyi Andrással egyeztettem, mert szeptemberben is adtam neki a szert, de akkor a napi Juven adagba téve és nem különösebben koncentrálva az időzítésre, ami pedig nagyon fontos. Igazi negatív mellékhatásról nem tudtam beszámolni, csak arról, hogy a gyereket valami furcsa, kifejezetten nem jó és nem gyerekszerű szag lengte körbe, ami attól volt, hogy a karnitin nem megfelelő utat járt be a szervezetben. Ezért szünetet tartottam. A szag elmúlt és a megfelelő bevitel mellett pedig nem is jelentkezett újra (egyelőre).
Tehát fontos az éhgyomor, mert a szénhidrátok megbolondítják a folyamatokat. A legjobb reggel minden előtt vagy esetleg délután, de akkor nagyon kell tudni, hogy mi volt ebédre és az mennyi idő alatt kerül ki a gyomorból. Jobb a felszívódás, ha a bevétel után a test mozgásban van és rosszabb, ha rögtön eszik rá valamit. A koffeintartalmú szerektől (kóla és társai) jobb távol maradni, zöld teával (pl. Protandim, TeeGreen) kombinálva pedig hatékonyabb lehet a felszívódás.

2009. december 10., csütörtök

Ayurveda

Régen írtam már alternatívákról... Talán azért van ez, mert materiális agyam néha nehezen fogadja be a "nem hétköznapit", talán azért, mert eddig igazából semmi átütőt (1-2 kivétel, pl. Bemer 3000) nem találtunk - ez persze lehet a mondat első felének folyománya.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a szemünk és lelkünk (mert ehhez azért ez is kell) nincs nyitva és hogy pl. az Alapítványnak nincsenek témakörbe vágó projektjei.
Így válik egyre világosabbá pl. az is, hogy Indiában az ayurveda hazájában, miként is látják el alternatív módon a DMD-s betegeket. Most szándékosan az ayurvédára fókuszálok, mert egy posztba leírni, hogy mi minden mással is foglalkoznak arrafelé, túlságosan kusza lenne. Egyelőre legyen elég az, hogy az akupunktúrás kezelésektől a TCM-en át a ráolvasásig, igen széles a paletta.

Az ayurveda talán a legősibb gyógytudomány, amelynek írásos alapjait már Kr. e. 1. évezredben jegyezték le Indiában és azóta is ezt a holisztikus (egységes, komplex) egészségtudományt használják az országban legfőképpen. Az Ayurveda egyfelől foglalkozik az egészségmegőrzéssel (Svastha vritta) másfelől pedig a betegek kezelésével (Atura vritta) különféle terápiás eszközökkel.

Az "eszközök" közt ott van a masszázs, a fitoterápa önmagában vagy ásványokkal, fémekkel, állati eredetű anyagokkal kombinálva, a diéta, a gyógyteák, a meditáció vagy a jóga. Ez a rendszer az embert, a világgal való kölcsönhatásával együtt vizsgálja és komoly elméleti rendszert épített fel, amelyben az egyes embereket néhány alaptípusba sorolja aszerint, hogy a három alap biológiai energia melyikéből mennyit hordoznak magukban. Ez az energiaarány olyan egyedi, mint az ujjlenyomat és már a fogantatás pillanatában eldől, hogy ki melyik csoportba tartozik. Ezáltal az is determinálódik, hogy az, aki ayurvedás terápiát választ magának, milyen alap nyomvonalon fog haladni a kívánt egyensúly, azaz tulajdonképpen az egészség harmonikus fenntartásának/elérésének létrehozására.

Én már többször hallottam, hogy az ayurvedás szakemberek nem igazán szeretik kombinálni a nyugati orvoslással tudományukat, de ennek ellenére ezt (majdnem) mindenki megteszi, remélve, hogy hatásosabb lesz az eredmény.
Így a DMD esetében sem kizáró ok pl. a szteroid terápia alkalmazásával egyidejűleg gyakorolni.

Magyarországon is konzultáltunk már ayurvéda ügyben, de akkor nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet a dolog, talán legfőképpen azért, mert hiába volt "eredeti" indiai a magyarázó, nem magyarázott jól és elbeszéltünk egymás mellett. Ezen kívül pedig - és ez az alternatív terápiákra különösen érvényes esetemben - a személyisége nem adott nekem semmiféle lelki töltéstöbbletet, pl. olyat, amilyet megkaptunk Juditnál reikizés közben (pedig ha valami "hókuszpókusz" számomra, akkor az a reiki).
Ezért ezúttal irány az "őshaza", ahol bennfentes segítségünknek köszönhetően gyorsan vált világossá több dolog is.
Elsőként az, hogy van kifejezetten DMD-re szabott terápia és van hozzá elismert, mondhatni specialista, aki folyamatosan kezel ilyen betegeket. Aztán az is világos már számomra, hogy odaát az ayurvédának vannak tradicionális régiói, ahol sok klinika van vagy ahol kifejezetten a megfelelő alapanyagok előállításával foglalkoznak. Ezen kívül az is kiderült, hogy akárki nem praktizálhat, állami elismervény kell róla, amit azután kap meg az illető, hogy a kb. 100 releváns iskola valamelyikét elvégezte és csak eztán kezdheti meg ténykedését valamelyik klinikán.

No tehát, alapvetően 3 terápiát érdemes kombinálni: panchakarma, mamsagni rasayana és jóga.

1. Panchakarma: ez tulajdonképpen egy tisztító kúra, amelynek több, betartandó stációja van. Felhasznál gyógyolajokat speciális masszázzsal, különféle termoprocedúrákat a mikrokeringés serkentésére és egyénre szabott diéta is tartozik hozzá. A Mamsagni Rasayana-t előzi meg 2 héten át.

Bővebben magyarul és angolul

2. Mamsagni Rasayana: ez egy kifejezetten Duchenne-re megalkotott keverék. Tartalma számomra egyelőre kicsit misztikus, sztenderdizált, bioaktív elemek sora. Az egyetlen, amit értek belőle az, hogy van benne tiszta arany bhasma (hamu).
Naponta kétszer kell bevenni szájon át, evés előtt, 6-8 hónapon keresztül.

3. Til-masha pinda swedana: Az előző kiegészítése képpen szezámos-feketeborsos olajos méregtelenítő masszázs. Ez elvben a kontraktúrák és deformitások megelőzésére/késleltetésére szolgál.

4. Jóga: olyan gyakorlatok összessége, melynek segítségével a test energikusabbá válik. Javít a kontraktúrákon, a gerincferdülésen és csökkenti az esetleges fájdalmakat.

Dr. Mukesh D . Jain (lsd. még linkedin) azt írja, hogy egy kúra 6-8 hónapig kell, hogy tartson. Ez a szerek szedésére vonatkozik. Emellett javasol egy 10-14 napos bejárást a klinikájára, ahol egyfelől az ember megismerkedik a procedúrákkal, másfelől megtanítanak a szülőknek különböző jógagyakorlatokat, amelyeket azután folyamatosan kell végezni. A doktor azt is leszögezi, hogy a DMD egy egyelőre gyógyíthatatlan betegség, tehát a terápiának életminőség javító és hosszabbító szerepe van, ha azt a betegség kezelésekor a hosszútávú menedzsmentbe illesztjük.

Indiai Disztrófia Társaság itt letölthető egy PP prezentáció arról, hogy a kezelésnek milyen eredményei voltak a nyugati orvoslás tükrében (pl. CK érték csökkenés).

2009. december 6., vasárnap

Újabb oltás...

Pénteken ismét meglátogattuk a magánklinikát, hogy Miso kapjon egy Varilrixet - azaz a bárányhimlő elleni oltást, mert az elmúlt 2 hétben nem sikerült szert tennünk egy jó kis fertőzésre... Az utóhatás nem olyan rózsás, mint a múltkor, ti. a szombat éjszaka első óráit lázcsillapítással kezdtük.
Kapott paracetamolt, ami első körben teljesen hatástalan volt, mert a láz csak tovább nőtt és 39.7-ig verekedte magát. Ezzel együtt a kisember nem nézett ki rosszul, csak épp tükörtojást készíthettem volna a mellkasán.
Volt egy keserű próbálkozásunk a zuhanyban, amit én nem pártolok amúgy, mert a kínzáson kívül semmi értelme, aztán eldöntöttem, hogy a gyomorrontásos kábaságom ellenére nem hagyom magam és megmondom a tutit a fiúknak. Tehát egyezkedés helyett következett egy némileg furcsa módszertan. Behozattam a kertből Gergővel a mosógépet és azt töltöttük fel meleg vízzel, majd gyerkőc bele és fokozatos "öblítőprogram" didergésig. S míg a zuhanyzás égtelen üvöltéssel és további lázfelkúszással járt, addig a mosóprogram 15 perc kedélyes bigfoot-fürdetéssel (köszi Balázs, köszi-köszi) telt és valóban letornáztunk bő egy fokot a magaslatokból.
Aztán Misonak következett az alvás, nekem pedig az óránkénti csekkolás esetleg itatás, de ez utóbbiban azért kevesebb volt a siker. Illetve látszódott, hogy nyugis az alvás, szóval nem is akartam felkelteni.
Reggelre megint megpróbáltuk elérni a csillagos eget (39.3), tehát újabb mosóprogram következett és nem kímélőprogramon... gyógyszer - ezúttal ibuprofen, pihi, megjött a mikulás, gyengusjuhéj.
Most megint 38.6, ezúttal csak gyógyszer és ágynyugalom, de ha nem működik, akkor újabb áztatás vagy ügyelet lesz ebből...

2009. december 4., péntek

Egerek és emberek

Roland Roberts vezeti azt a kutatást, amely nemrégiben felfedezte, hogy az egerek (valamint egyéb rágcsálók) és az emberek között kardinális különbség van a DMD-ért felelős gének között. A mechanizmus minden emlősben ugyanaz, leszámítva a rágcsálókat. Ez persze rendesen megkérdőjelezi az egérmodellek használhatóságát, márpedig eddig - eltekintve néhány retrivertől és makákótól - kifejezetten ezeket használták fel a különböző fejlesztések szimulálására.

A csapat a MDC által finanszírozott kutatásban az alfa-disztrobrevint tanulmányozták, ami része a disztrofin glikoprotein komplexnek és két eddig ismeretlen funkcióval találkoztak: egy kapcsoló/promóter génnel és egy kötőhellyel a szintrofin proteinnek, amelyeket az alfa-disztrobrevin gén kódol.

Az EurekAlert! azt írja erről, hogy így kiderült, hogy az eddig használt egerek silány példák voltak a betegség agykutatásra szánt modellezésére. Ti. az alfa-disztrobrevin főként az agyban jelenik meg, az egereknél - az emberekhez képest - csak 50%-ban. S mivel az eddigi tanulmányok erre vonatkozólag egerektől származtak, így ezeket praktikusan ki is lehet kukázni, mert nem azt mutatják, mint amit egy emberi agy mutatna.

A tanulmány egészen odáig merészkedik a megállapítással, hogy ezek szerint az egérmodellek használata a disztrófiás kutatásokban igencsak megkérdőjelezhető.

Ez több dolgot is jelenthet, éppen ezért kívácsi leszek, hogy a közeljövőben fognak-e változni az egyelőre fejben/kémcsőben lévő kutatások. Egyrészt lehet, hogy ez magyarázat arra, hogy ami egéren működik, az emberen miért nem. Másfelől ennek a fordítottja is igaz lehet: amit asztalfiókba tettek, mert nem működött egéren, az lehet, hogy más emlősön működne. S ki tudja ez utóbbiból hány van???

2009. december 2., szerda

Rövid reggeli hitvallás

"Búúdosó Misóó vadok és Simon is... és szeretek beszélni."

No igen, ezt tudjuk...
Néha egészen szokatlan szófordulatai, mondatfűzései vannak. Ezekben szerepel a "sajnálom, de...", "azon gondolkodtam", "abszolut", "igazam van, hogy...", "szerintem", "egyéként", "tudod", "mit szólnál hozzá..." és még hasonlók (csak nem győzöm írni).

Gyógytorna

Ebben a szezonban sikerült találnunk egy lányt, aki örömmel vállalta Misot és még házhoz is jön. (No nem mintha itt helyben lenne más választásunk; rehab nincs, de ha lenne sem lennénk rá jogosultak.) Természetesen ez nem a kényelmes, magyar alapellátás keretében érkezik, így tisztességesen meg kell fizetni az árát. S ez esetben úgy tűnik, hogy az általánosan kedvező brazil árak erre nem érvényesek.
Carolina hetente két alkalommal fog jönni, aminek nagyon örülök, mert Kati hiányában a fiatalember velünk nem hajlandó tornázni, hiába minden erőfeszítés. Feltételezem ez azért is van, mert a szakember nem véletlenül gürizett a tudásért. S ha már dolgozott érte, cserébe a jutalma az, hogy a gyermek kooperál, mert ő sokkal jobban tudja, hogy hová kell nyúlni és hogyan. Nekik Miso hagyja magát, illetve elvégzi a feladatokat.
Így volt ez ma Carolinával is, szemmel láthatóan jól megértették egymást.
Nekem pedig örült a lelkem, mert olyannal hozott össze a jó sors, aki már foglalkozott Duchennes gyerekkel és tudja, hogy mi a dolga. Bevezetésképpen játszottak a nagy fitness labdán, persze ezt is célirányosan, aztán nyújtottak, majd légző gyakorlatokat végeztek. Ez utóbbira Carolina azzal készült, hogy két különböző méretű edénybe apró hungarocell golyókat tett, amit szúnyoghálóval fedett le szorosan és körbegumizta, hogy nem bomoljon szét. Misonak az volt a feladata, hogy az edény szélét fújja. Ha elég ügyesen tartotta oda a száját és persze elég levegőt préselt ki, akkor a golyók körtáncot jártak az edényben. Ez annyira tetszett neki, hogy Carolinával azonnali szerelembe esett és majd egy óra elteltével egyáltalán nem akarta, hogy távozzon.
A gyógytornászlány javasolt néhány dolgot (pl. mezítláb homokban járás), ami persze nem volt újdonság, de engem megerősített abban, hogy tökéletesen érti a dolgát.

2009. november 30., hétfő

A legújabb protokol

A The Lancet Neurology hasábjain ma jelent meg a legújabb DMD-re elkészített iránymutató. A szöveget többek között a TREAT-NMD koordinátora, Kate Bushby jegyzi.

Tömören a lényeg: a Duchenne betegséggel élők optimális menedzsmentje multidiszciplináris megközelítéssel.
Hogy pontosan mi is ebben az újdonság, azt egyelőre nem tudom (teljesen friss az anyag), azt látom rajta, hogy itt az összes jelentős DMD szervezet gyúrta egybe meglévő anyagait.
Gyors átolvasás után, azt látom, hogy bizonyos témakörökben van új megközelítés. Pl. a kreatinról egyértelműen azt írják, hogy nem láttak pozitív hatást, a többi tápkiegészítő esetében legalább van korrektnek mondható felsorolás, de nem tér ki az adagolásra, minthogy egyiket sem tudják klinikai tesztekkel alátámasztani.
Aztán felhívják a figyelmet az autizmus kialakulásának lehetőségére és még sok minden másra, amiről eddig csak a "laikus szülők" cseréltek eszméket.
Úgy látom, hogy a szöveg gerince a szteroidos kezelés fontosságán nyugszik, ezt figyelembe véve pedig a járóképesség elvesztését már eleve "csak" 13 éves kor környékére teszi és talán elsőként látom leírva azt, hogy a várható életkor a negyedik dekádig van kitolva.

Ez a szöveg nem ír kutatási eredményekről, nem kelt reményt. Bennem első ránézésre mégis pozitív gondolatokat ébreszt. A betegségre vonatkozó kutatások, információk egyre összeszedettebbek, egyre jobb az áramlás és persze az utóbbi két évben egyre több az eredmény is, még akkor is, ha nem holnap megyek a sarki patikába a szerért.
Lesz itt megoldás, nem lehet másként. Miskonak olyan hosszú az életvonala, hogy valaki egyszer azt mondta, hogy majd 9x évesen úgy kell agyonütni, hogy mosmá "elég legyen". :)

Tekintettel a 30 oldalas terjedelemre, a fordított-kimazsolázott újdonságokat később tervezem közkincsé tenni...

2009. november 27., péntek

Szövegláda

Oviból hazafelé, Up! című moziról van szó:
-Apa mit szónál, ha otthon mennéznénk a nagy madaas fímet? ... amiben a madár aszmonna váááááááá és a kisfiú azé anyaos, mert betapasztalja a lábát.

Oviban, indulásra készen, csak még a hátizsákja kell:
-Az ott a tiéd! - így az apja
-Az nem a eném!!!
-De. Nézd csak meg, rá van írva: M-I-S-K-O
-Apa az nem "o", hanem egy nulla!

Ismét autóban:
-Apa, mennünk el a pözponba bevásáolni!
-Inkább a városközpontba menjünk bulizni. (ti. bohócfesztivál van)
-Jó. Mennünk a bulipözponba.

-Apa, nédd! Ott egy nagy madá(r), vitárlózik a szárnyával.
-Vitorlázik.
-Széttáta a szánát íííd (ujjait szétterpesztve mutat) és vitólázik, mint ed jája (rája).

Ezen kívül pedig este a verandán olvastunk. Készültem, mert a kispasinak is hoztam ki könyvet. Persze elkezdett kántálni, hogy "mama óvassá, apa óvassá nekem", de kétszer elmondtuk, hogy most mindenki magának olvas, szóval jobb, ha szépen leköti magát ő is. Erre elkezdett lapozgatni és kommentálni. Természetesen végül mi csak színleltük az olvasást és nyeltük a nevetést. Kb. ilyenek hangzottak el:
-Nahát ett az óda(l)t még nem is láttam, itt ed zsiáf, még ed zsiáf, sok zsiáfok... esse láttam még... pinvin meg kicsi veszélyes béka.
-Ez a mamackó, ezek meg a bocok és az apapamevve... ez a háom kismalacok, a gulyás vidáz rá és kutája is van.
Ezen kívül volt még szó nulackákról, púkákról és egyéb jószágokról, mivel Török Szilvi Állatfa című opuszát olvasta ki előtte pedig egy állatkertes könyvet.

2009. november 26., csütörtök

Állásfoglalás H1N1 ügyben

A DMD klubtagok pontosan tudják, hogy rágtuk már eleget ezt a csontot. Most nem is akarok belemenni, hogy az én álláspontom miért szól az oltás mellett - a szteroidot nem szedőkre gondolok, mert akik már terápiáznak azok tényleg csak a zavarosban pecázhatnak... :(

A TREAT-NMD blog viszont közvetíti a nemzetközi szervezet nézőpontját, tehát azt gondolom kaptunk egy kapaszkodót, ami konkrétan a Duchennes betegekre vonatkozik.

2009. november 23., hétfő

Miosztatin manipuláció

Ez is egy génterápiás eljárás lehet a jövőben, csak ez egészen más irányból közelíti meg a helytelenül működő izomsejteket, mint pl. a PTC-124.
A kutatók ezúttal egészséges makákó majmok combizmaiba adták be a szert, amely megváltoztatja az izomnövekedés/kialakulás szabályozását. A 15 hónapos vizsgálat során úgy találták, hogy az izmokban tartós mennyiségi és tónusbeli javulás következett be.
Negatív mellékhatást nem tapasztaltak, ezért a tervek szerint jövő évben indulnak a klinikai próbák.
Jerry Mendell professzor (nevét a Biostrophin kapcsán már emlegettem) szerint, ha a betegek saját izomtömegének és erejének megnövelése valóban sikerül, akkor minőségi változás fog bekövetkezni a fiúk életében.
Az eljárás lényege, hogy manipulálják a myostatin működését, amely egy természetes fehérje és az izomnövekedést szabályozza. Gyermekkorban ez a fehérje majdnem teljesen hiányzik a szervezetből, amíg az izomzat fejlődésben van. Ám amikor a stabil izomzat eléri a felnőttkori fejlettségi szintet, a myostatin megjelenik, hogy gátolja a további növekedési folyamatokat.
A kutatók arra jöttek rá, hogy van egy másik fehérje, a follistatin, amely kötődve a myostatinhoz képes megelőzni, hogy az kifejtse gátló hatását. A technikai kivitelezést az biztosítja, hogy mesterséges follistatin termelő gént kell a szervezetbe bejuttatni, ami ilyen módon tulajdonképpen ösztönzi az izomnövekedést. Ezt a gént ezúttal is AVV vektorral juttatták be az izomsejtekbe, ahol az szépen "besorolt" a normál DNS állomány közé.
Amikor ez a follistatin-gén a helyére kerül, azonnal működésbe lép és gyakorlatilag kikövezi az utat az izomnövekedéshez.
A kísérletben használt majmoknál 8 hét elteltével átlag 15%-os combkörméret növekedést tapasztaltak; elektromos stimulációval pedig azt is kimutatták, hogy a kezelt izmok 78%-al erősebbek voltak, mint a nem kezelt combok. A hatás 15 hónap elteltével működött és nem mutatkoztak egészségügyi problémák.

Ez a kutatás nem a betegség gyógyítását célozza, hanem azt, hogy a DMD betegek sokkal tovább legyenek járóképesek és tovább tudják használni a karjukat, mint manapság. Gondoljuk csak meg! Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a páciens saját, beteg izmai vannak túltermeltetve. Vagyis ami termelődik, az előbb utóbb el is fog sorvadni. Csak az nem mindegy, hogy mikor! A DMD-s gyermekek 4-5 éves korukra már elveszítik a normál izomtömeg felét! Ez rengeteg és még így is járóképesek tudnak maradni jóval tovább. Ha ezt az arányt el lehetne tolni akár csak 5-8 évvel, az elképesztően sokat jelentene számukra.

A kutatók, bízva a sikerben, máris kérvényt nyújtottak be, hogy izombetegeken teszteljék a szert.
Dominic Wells (Imperial College, London) szerint a terápia ígéretes, de azt tudni kell, hogy csak immunszupresszánsok mellett működik (különben a vírus vektor nem tudná bedolgozni magát megfelelően). Tehát a szteroidokhoz hasonlóan itt is igen magas pl. a légúti fertőzések veszélye. Ezen túlmenően nem szabad megfeledkezni arról a törekvésről, hogy magát a betegséget kell kezelni, hiszen önmagában ez csak egy beteg izom növelésének terápiája. Azt is elmondja, hogy az igazi sikerességet abban látja, ha ezt a terápiát valami mással kombinálják majd.



Anyajegyek

Eddig nemigen volt. Illetve a bal oldalon a fejtetőn már régóta van egy, ami mostnara picit megnőtt, de semmi különös. Megkülönböztető jel. :)
Az elmúlt 10 napban viszont egyre többet veszek észre. A semmiből lettek, nem tudom miért pont most, de valahogy mintha egyszerre alakultak volna ki párosával az arcán a nyakán és a karján.
Pedig mostanság nem is volt napon (múlt héten majdnem végig felhő, szélvihar és eső)...
Tehát ezentúl ezeket is illik figyelgetni, no meg azt, hogy a napon mindig be legyen kenve.

2009. november 22., vasárnap

Mosolyfakasztóak az elmúlt hónapokból

Az európai őszt nem kifejezetten blogbejegyzések kanyarintásával töltöttem. Amiért elnézést leginkább Buckalakó Lajcsikánk kérhet majd, ha a korban eljut majd odáig, hogy rájön, micsoda veszteség ez mindenkedvesnek. :)
De tekintve, hogy a dél-amerikai tavaszi szél elfútta kisrókáimat, most nekiveselkedem, hogy a maradék agyamból elővakarjam ez elmúlt kb. 3 hónap best of Misko-ját.

Apjával játszanak a nagyi gangján:
-Vááá, vááá, jön a vadoroszlán és megrágcsál, vááá... - így az apja egy darabig, ő meg persze kacag és "fél". Aztán a huszadik kör után Gergő odaszól neki - most Te edd meg a Jutka nagyit!
-Váááá, én vadok a vadoosszán! - nagyi hátrál és műfél - Jaj, Jukkanadi! Ne féjj, ez csak vicc.

Nagyapezre volt bízva délelőtt. A feladat relatíve egyszerű, tízóraizni, felöltözni és transzport. Aztán támadt egy kis nézeteltérés a ruhadarabokat illetően:
-Nadapez, memmondtam má, hod tikót csak szeedán kel felvenni!

Ebéd közben egyszer csak elkezd szavalni, de a pontos idézés még nem erőssége:
-Mózsa kuta úgy felvitte a kendőket, azt mondta. (Morzsa kutyánk hegyezd füled... és Hogy fölvitte a kend dolgát! kombo elég rendesen újraértelmezve)

Reptéren felkarszalagoztuk, hogy eltűnés esetén megkönnyítsük a megtaláló dolgát. Persze ezzel nem igazán értett egyet:
-Halál komolyan mondom, hogy le kell venni ezt.

Az autóban eszébe szokott jutni, hogy kaphat egy szem Tic-tac-ot:
-Igazam van, hogy kaphatok titakkot???

S ahogy Lusta Dick mondaná: sajnos több nótát nem tudok...

2009. november 21., szombat

Felkészülés a szteroidkúrára - kiegészítő oltások

Szeptember-október tájékán szerettem volna megkezdeni a szteroid adagolását, de ez kútba esett, mert hiányoztak nem kötelező, de ajánlott oltások. (A kötelezőkre most nem térnék ki, azt Magyarországon a gyerekek 99,9% amúgy is megkapja.) Ezért aztán elkezdtem utánajárni, hogy melyek is azok az oltások, amelyek szóba jöhetnek kiegészítő immunizálásképpen, tekintve, hogy a szteroid szedésének egyik nemkívánatos mellékhatása a természetes védekezőrendszer szupresszálása, azaz elnyomása, legyengítése.

Pneumococcus (Prevenar)
Meningococcus C (Meningitec konjugált vakcina)
Varicella - bárányhimlő (Varilrix)
Hepatitis A+B (Twinrix junior)
Rota vírus (Rotarix) - sokat utazóknak
Kullancs encephalitis (Encepur) - endémiás területen élőknek
Szezonális influenza (Fluval AB)
Új influenza -H1N1 (Fluval P)

Ezek közül Misko eddig rotát és hepatitisz oltásokat kapott (pont a sok utazás miatt), így mondhatni picit le vagyunk maradva...
Hogy mielőbb túlessünk a procedúrán első körben felkerestem (telefonon és e-mailben) Dr. Kulcsár Andrea doktornőt, aki az (ex) László Kórházban a Klinikai Védőoltási Szaktanácsadást vezeti. Tőle megtudtam, hogy egyénre szabott oltási rendet kell készíteni, ehhez pedig szükség van néhány információra.
1. Eddigi oltásokról szóló dokumentum(ok)
2. A gyermek által szedett gyógyszerek és táplálékkiegészítők listája
3. Volt-e bárányhimlős?
4. Van-e testvér a családban?
5. Gyermek és háziorvosának adatai
6. Vírusszerológiai szűrés

Ez utóbbit, mi a legutóbbi vérvételkor pont ezért, külön kértük, hogy ne kelljen duplán megszúrni a ficsúrt. Egyébként ezt a vizsgálatot a doktornőnél személyesen is lehet kérni (lehetséges, hogy a háziorvos is adhat beutalót erre, de mi ezt nem kérdeztük).
Naivitásom az eredményre kérdezéskor bukott ki. Ti. kiderült, hogy ezt a vérmintát az ANTSZ-be kell küldeni, akik viszont csak kb. 3 hét alatt küldenek eredményt a vizsgálatot kérő osztályra (esetünkben a Budai rehabra). Így, az oltásokat addig nemigen lehet elkezdeni, eltekintve az influenzától.
Végül ezt sem kezdtük meg, mert némi osztás-szorzás után kijött, hogy a tervezett brazil telelés második harmadában lehetne csak a gyógyszeradagolást megkezdeni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy akkor már inkább kivárjuk a visszatérést, hogy megfelelő orvosi felügyelet mellett kezdődjék a procedúra.
Közben ismét írtam a doktornőnek, hogy elkészült az ANTSZ ellenanyagszűrése, így most arra várok, hogy válaszoljon az oltássorrendet illetően.
Ugyanakkor persze el is kezdtük a sort, mert nem szeretnék kifutni az időből. Így Misko ma kapott egy meningocccus oltást ("doktornéni aanyos vót, adott nekem meninokokust és nyaókát*"). Az is fontos lenne hogy az oltásokat itt, Brazíliában kapja meg, egyrészt mert az utolsó oltás után még 6 hetet kell várni a kúra megkezdéséig, másrészt pedig azért, mert a brazil vakcinák igen jó minőségűek - pl. higanymentesek (ezért is vártunk a kezdéssel).
Egyelőre úgy néz ki, hogy a bárányhimlővel igyekszünk kibekkelni, mert azt mondta a helyi orvos, hogy most sokaknak van, így ha lenne "szerencsénk" elkapni pl. az oviban, akkor nem kellene az oltás, viszont életreszóló lenne az immunitás (merthogy az oltással nem az).

*a nyalóka az igazából egy színes, műanyag spatula volt, ami valami láthatatlan, édes mázzal van bevonva, hogy a gyerkőc torokvizslatását "élvezetesebbé" tegye és utána még le is foglalja a kölköt, merthogy különböző figurákban végződik

2009. november 17., kedd

Misko ismét az óceán túlpartján

Ez év végén is elérkezett az idő, hogy szedjük a sátorfánkat és elutazzunk Brazíliába.
A repülés ezúttal jobban sikeredett, 24 óra alatt abszolváltuk és viszonylag vasaltan érkeztünk meg, Miso az ülések alól kipakolta a mentőmellényeket és ott húzta a lóbőrt...
Ugyanabba a házba tértünk vissza, kisficsúr pontosan tudta, hogy mi hol van, merre kell menni a partra.
Az oviban is teljesen képben volt, tudta hol gyülekeznek reggel és az embereket is megismerte. Úgy tűnik nem ért egy szót sem, de ez nem zavarja meg abban, hogy jól érezze magát és, hogy magyarázzon magyarul folyamatosan. A foglalkozásokon persze nem csinál semmit, de gondolom ez azért van, mert nem érti a feladatot; helyette inkább hanyattvágja magát és kacag. Az evéssel persze megint nincs gond és összességében elmondható, hogy remekül érzi magát.
Az első napon kb. 2 órát volt bent és mi nem is mentünk messzire, csak az irodáig ügyet intézni.
Aztán egy nap szünet következett, mert reggel hőemelkedéssel kezdtünk és bár egyéb jelek nem mutatkoztak, jobbnak láttam pihenőnapot tartani.
Harmadnap már 4 után mentünk érte végül; persze közben kétszer is benéztünk megkérdezni, hogy haza szeretne-e jönni, de igazándiból nem akart. Sőt nap végére már portugálul szólt, hogy wc-re kell mennie (na persze azért nem teljes mondatban).
Tehát ismét jól megy itt sora, egyébiránt a mozgásán is látszik, hogy koordináltabb és több az energia, ha melegebb van.

2009. november 12., csütörtök

Hóbort

Amióta elköltöztünk és nagyobbak a távok a lakásban, Misonál elkezdett rendszeressé válni az esti műsorszórás.
Lett szép szobája, többféle éjjeli lámpával, de a nagy teccésindex ellenére úgy tűnik, a beleszokás nem megy könnyen.
Régebben úgy aludt el, hogy "mire hármat számoltunk", illetve annyit sem, mert csak betettük az ágyba és szembecsuk, aztán horpasztás, később jött a mese, ami eleinte inkább nekünk volt fontos, mert amikor elálmosodott és megunta simán közölte, hogy kívül tágasabb. Aztán eljött az az idő, amikor nemcsak hallgatni szereti már a meséket, de ő maga is költ hozzá, szóval igazából apjával együtt mesélnek - én inkább olvasok neki, ő meg közbekérdezget. Ez így rendjén is volt, de mostanság a mese végeztével nem lehet csak úgy egyszerűen távozni, hogy jó éjszakát, a reggeli viszontlátásra. Először jött a "maradj, amíg elalszom", aztán a "maradj egész éjjel", de persze ez sem volt elég. Tehetséges kiscsávó tud hová fejlődni... :) Így aztán egyik este megjelent a mi szobánk ajtajában (utóbbi időben kb. vele egy időben feküdtem a konstans rosszullétek miatt) felfedezvén, hogy tulképpen le is lehet mászni az ágyáról - tudtam, hogy eljön majd ez a pillanat, de reméltem, hogy soká érkezik a felismerés (1 év kellett hozzá).
Tehát ifjúúr tétován megállt és közölte a szerinte szükséges kulcsmondatokat:
- Nem tudok én ágyamban aludni, mert elvitte a dínó./mert nem tetszik./Jaj mama, nem akarok én a küszöbön aludni. Te ágyadban szeretnék aludni.
S miután ennek nem nagyon lehet ellenállni (mert baziaranyos), rámutatok a mellettem lévő üres helyre és már pattan is, hogy elhelyezkedjen, majd közli:
-Itt fogok aludni egész éjjel. Csendben maradok. Apa nem visz át álmomban.
Persze kipróbáltuk a "nemviszátot", melynek eredményeként néhány álmatlan óra után megtörtént a visszatranszport. Egyszerűen nem megy neki a hosszában alvás.
De hogy ne legyen ebből állandó rendszer megpróbáltunk bekeményíteni és rádumálni, hogy aludjon el szépen a helyén. Aránylag működőképes volt a dolog, eltekintve, hogy n+1-szer kellett visszamenni "pisilni kell", "szomjas vagyok" és egyéb indokokra. Aztán rájött, hogy lehet ezt rafkósabban is. Néhány napja meglepő "önzetlen" kedvességgel mondja apjának, hogy "lemehetsz, mert megígértem", első nap naív boldogsággal azt hittük, hogy na rendben lesz ez, nincs több egyezkedés. Aztán épp felmentem a szobánkba pakolászni (még meg is jegyeztem, hogy nocsak micsoda felfordulás lett az ágyunkban), amikor pár perc alatt levitorlázott a pilletantusz, hogy ti. a fiam teljes menetfelszerelésben - párna, takaró, béka - szépen bevackolta magát oda, ahová nem kéne. Ma odáig fajult a dolog, hogy meg sem várta a felső szint elcsendesedését, máris elkezdett átosonni, erre apja megkérdezte, hogy mit is csinál odaát:
-Apa teágyadban sokkal jobban tudok aludni.
Jaaa, ha népvándorlásnak ilyen prózai okai vannak...
:)

2009. november 6., péntek

Google Health

Egy ideje már működik a nagytestvér EÜ szolgáltatása, de csak most kezdtük el adatokkal feltölteni, és tekintve, hogy a szolgáltatást alapvetően jónak tartom (egy-két korrigálható bakiba botlottunk eddig), ezért közkinccsé teszem, mert jól jöhet pl. "távdoktorkodásban".
Vegyük azt a példát, ami már velünk is megesett, nevezetesen, hogy konzultációt kértünk harvardi DMD szakértőktől. Kicsit nehezen vették az adatvédelmi kanyarokat - amivel mi kevésbé törődtünk volna, de odaát az államokban komoly hangsúlyt fektetnek erre. Így nem akarták mezei e-mail-ben elfogadni Misko meglévő leleteit, hanem titkosított PDF file-okat kellett küldeni, külön levelekben a jelszavakkal.
Mindez egyszerűbb lett volna ezzel a szolgáltatással, ti. az ember bejelentkezik szépen a google adataival és szépen elkezdi feltölteni saját vagy hozzátartozóinak adatait. Meg lehet adni, hogy milyen gyógyszereket, milyen dózisban mikor szed/szedett, megjegyzést lehet készíteni hozzá pl. mellékhatásról vagy egyéb jellemzőkről. De ami még nagyszerűbb, hogy a termékre kattintva kapunk egy angol leírást arról, hogy mire kell figyelni a szedéskor vagy milyen mellékhatások lehetnek, stb. (Persze DMD témakörben nyilván olvasni kell a sorok között, illetve a vonatkozók nem feltétlenül úgy vonatkoznak.)
Ezen kívül fel lehet tölteni laboreredményeket, amiket táblázatba szed vagy egyéb kivizsgálási adatokat, amelyek között, mintha csak a sajátgépen keresne az ember, kiválaszthatja a számára éppen relevánsat.
Ha ezzel készen vagyunk, akkor nincs más dolgunk, mint engedélyezni az orvosnak, hogy betekinthessen a honlapra. Ezt egy egyszerű e-mail küldéssel megoldható, s így egy másik kontinensen lévő orvos azonnal láthatja, hogy kivel áll szemben, akár képeken is. Ergo, a harvardiak szívfájdalom nélkül beleolvashattak volna Misko adataiba.

Fel lehet még tölteni pl. allergia adatokat vagy hogy milyen oltáson estünk át. Ezen kívül megadhatóak biztosítási adataink, valamint a leletek alapján javasol releváns honlapokat (ezt még annyira nem teszteltem) és lehet orvost is keresni.
Na itt a reklám vége. :)

2009. október 29., csütörtök

Partizánakció

Amíg én békésen hozom a legjobb formámat a toaletten, a Drágám már szétkiabálta a hírt...
No de ebből is csak az látszik, hogy örvend a jó hírnek és éppen ezért nem bírta ki, hogy ne ő legyen az elmondó.
:)))
Így se rossz.

Újabb lélek a láthatáron - a folytatás folytatása

NEGATÍV
Semmi baja a Lajos munkanéven futó kölöknek.
Növögethet tovább odabent, apája szerint április 25-ére várható, a nőgyógyász szerint pedig a programozott császár miatt majd még elválik, hogy valóban az lesz-e a szülinapja.

2009. október 28., szerda

Negatív lelet

-"Nem fogom bántani a kis tökfilkét egész éjjel" - volt Misko reakciója arra, mikor mondtuk neki, hogy kisfiú várható. Reméljük, most, hogy negatív a lelet - mármint DMD free a pocaklakó (lásd modoros blog :) és így egyre közelebb az időpont, amikor vki elő fog bújni (és nekünk fogalmunk sincs, hogy nevezzük el), hogy komolyan gondolja és még nappal sem lesz bunyó. Na mindegy, a lényegi info a post címében. Gergő voltam, kivételesen.

2009. október 27., kedd

Speed up!

Magyarországra érkezés után az első dolgaim között volt, hogy egy méretesebb magyar motort szerezzek be Misonak, mert e műanyag remek nélkül nem lehet élni. Pláne most, hogy a nappali-konyha méretei számára felérnek egy komplett versenypályával.
Persze előbb utóbb ez is kicsi lesz - ti. nő mint a bolondgomba. :)

A soronkövetkező járgányt még szülés előtt néztem ki; akkor még csak lengyel játszótéren láttam. Mostanra viszont egy magára adó, gyerekes boltban szokott lenni ilyen, bár nem mindig a kedvenc Szezám utcás járgányaimat tartják. Itthon is láttam már 3-4 fajtát, de ma szert tettem egy remek linkre, ahol temérdek pedálnélküli biciklit lehet összehasonlítani, illetve ha az ember tehetséges és még a pénztárcája is engedékeny, akkor tuti megtalálja a netes rendelés útját.
Persze az aktuálmoci tavaszig még tuti kihúzza méretben, de utána már szeretnék neki egy ilyet. Egyensúlyfejlesztésre remek lesz.

2009. október 21., szerda

Újabb lélek a láthatáron - folytatás

A hétfői nap folyománya, hogy azóta jelentkezett a magánklinika genetikusa, aki elmondta, hogy a kromoszómavizsgálaton mindent rendben talált, viszont a magzat hímnemű.
Azon túl, hogy én lánypárti lennék ezúttal, ez most annyiban kitolja a végeredmény hirdetést, hogy felhívtuk Karczagi doktornőt és megkértük, hogy fogjanak hozzá a PCR-es vizsgálathoz, hogy kiderüljön ébren volt-e az ördög az ominózus pillanatban.
Annak, hogy mozaikosan hordozom a betegséget kb. 10% esélye van. Ki-ki eldöntheti, hogy ezt soknak vagy kevésnek tartja-e. Én nem gondolok erről semmit, nem idegeskedem. Teljesen felesleges. Ha lelkemnek nem tetsző eredmény kapok, majd ráérek átgondolni, hogy mit von a diagnózis maga után... most inkább azon sopánkodom, hogy nincs használható fiú név a tarsolyunkban. :)

2009. október 19., hétfő

Újabb lélek a láthatáron

A mai napon némi előzetes mérlegelést megelőzően reggel megjelentünk az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban, hogy Hajdú Krisztina doktornő elvégezze a 12. héten esedékes genetikai UH-t, valamint, hogy biopsziás úton mintát vegyen a méhlepény bolyhokból (chorionbiopszia).

Az intézmény magánkézben van, így természetesen fizetnünk is kellett a vizsgálatért (50eFt). S bár megtehettük volna, hogy a I. sz. Női Klinikára megyünk, ahol mindez OEP finanszírozott, végül Hajdú doktornő biztos keze mellett döntöttünk. Az ok viszonylag prózai, több hozzáértőt kikérdezve arra jutottunk, hogy a doktornő gyakorlottságát az országban senki sem tudja felülmúlni. Ugyan a kockázati tényező nem magas (1%), de ha ennél is lejjebb lehet tornázni, akkor én még nagyobb biztonságban érzem magam - bár nem vagyok egy agyonaggódós típus. A klinikákon főleg amniocentéziseket (magzatvizes mintavétel) csinálnak, tehát nem a számomra adekvát vizsgálatban gyakorlottak. Az általam kikérdezett orvosoknak ugyan egy rossz szava sem volt a klinikákon zajló vizsgálatokra, de arra a kérdésre, hogy "a saját feleségét hová vinné?", egyöntetűen Hajdú doktornő volt a válasz.
Egyébként a vizsgálat lehetett volna picit költséghatékonyabb, ha az AEK-ban veszi le a doktornő a mintát (mert ez a lehetőség rendelkezésre áll még ingyen, csak a nem-meghatározást nem tudják ott megcsinálni) és én megbízok egy céget a nem meghatározásával. Ez esetben 10-20e forintból meg lehetett volna úszni a dolgot, viszont akkor nincs kromoszómavizsgálat és az orvosok eleve fáztak attól, hogy túl sokat utazik a minta és ha sok a szereplő, nagyobb a hibázás lehetősége.

Tehát reggel 8.40-kor bevonultam Gergővel együtt. Először elmondták, hogy pontosan mi fog következni, aztán még együtt vetettünk egy alapos pillantást az odabent fejlődőre, majd a Gergőt kiküldték, hogy relatíve steril körülményeket biztosítsanak (no meg hogy ne kelljen ájuló apuka felmosásával bíbelődni :D).
A hasamat lemosták azzal a randa sárga löttyel, amitől aztán napokig úgy nézek ki, mint aki répát evett, mielőtt a szoliban odaégette magát, kicsit körbetapasztgattak steril papírokkal és indulhatott a szurkálás. Először kaptam egy lidokaint jó mélyen beszúrva. Ennek elvileg feszítő érzése kellett volna legyen, de ez elmaradt, majd hipp-hopp betolta a doktornő a rövid, de vaskosabb bevezetőtűt. Na ez már tényleg nagyon bizarr volt, mert a szemközti hatalmas LCD monitoron láttam, ahogy közelít a magzatburokhoz a tű. Előtte picit megállt, ekkor a doktornő ismét jelezte, hogy na akkor most jön a rövid, villanásszerű erős fájdalom, amikor átszúr a burkon, de szerencsére ez az érzés is kimaradt. Így csak a szürreális emlék maradt vissza, hogy betolja a legalább 20 cm hosszú fecskendővel ellátott tűt és "tunkolva" elkezdi felszívni a mintát. A tűt háromszor vezette be, mert biztosra akart menni. Ha nincs minőségben felhasználható szövet, akkor ismételni kellene a biopsziát, ezt pedig mindenképpen el akarta kerülni a kockázatosság miatt.
A csapat rendkívül profi volt, ahogy kinyert egy adag mintát, úgy nézte a kolléga mikroszkóp alatt, hogy használható-e.
Azért is volt szükség nagyobb mennyiségű mintára, mert a nem-meghatározás után, ha kiderült, hogy a magzat fiú, akkor azt tovább kell vizsgálni DMD-re. Ha lány, akkor nem foglalkoznak vele tovább, hanem jó szerencsét kívánnak.
A mintavétel közben az aszisztens folyamatosan nézegette a babát is és többször mondta, hogy éppen mit csinál a magzat és, hogy tökéletesen biztonságban van, jól érzi magát. Ez persze látható is volt: szopta az ujját vagy kalimpált kicsit a lábával.
A procedúra után volt még egy kis méricskélés, hogy tetszetősek-e a méretek, majd a doktornő közölte, hogy ránézésre mintagyermek pihenget odabent. Hát úgy legyen!

Kis pihenés után hazamentünk a Gergő pedig a kézbekapott anyaggal elnyargalt a Gyáli útra Karcagi doktornőhöz. Nagyon kedves volt és mondta, hogy igyekeznek gyors eredményeket produkálni szükség esetén.

2009. október 1., csütörtök

Alváslabor másodszor

Az előre megbeszéltek szerint bejelentkeztünk az ismétlésre, hogy megtudjuk, változott-e valamit a helyzet. Több családtag szerint is javult az orrlégzés és nincs akkora szuszogás evés közben. Ez persze csak a laikus megközelítés, nekem néha úgy tűnik enyhült, de leginkább nem érzek változást.
Ezúttal sima ügynek semmiképpen sem nevezném a procedúrát. Már a "felszerszámozás" sem volt zökkenőmentes, csak nagyon nehezen lehetett megdumálni. Ebből az következett, hogy szipogással indította az alvást, már amikor egyáltalán elaludt végre, mert az is valamikor 11 felé sikerült.
Aztán kb. félóránként volt valami műsorszórás: melegem van, takarjál be, szomjas vagyok, pisilni kell, stb. Hajnalban pedig, amikor már én is totál kinyúltam (allergiától nem kaptam levegőt és addig semmit sem tudtam aludni, no és még az ágy is gyerekméretű) és kikapcsolt az agyam, arra ébredek, hogy ül az ágyban és egy drót nem sok, de annyi sem volt rajta. Mindent szépen csendben lefejtett magáról, majd közölte, hogy eleget aludt és menjünk haza.
Mindennek persze az lett az eredménye az újabb bedrótozás után, hogy drukkoltunk erősen, hogy egyáltalán meglegyen a 6 órányi mérhető idő és nem kelljen újabb tortúra közepedte ismételni.
Újabb szipogás után reggel nyűglődve legyintettem, hogy kb. mindegy, mert ilyen horkolás és tele orr alapján úgyis valami pocsék végeredmény lesz...

Végül legalább a 6 óra összejött és az eredményeket elnézve -4 obstruktív apnoe és 55 hypopnoe-, ha levonom, hogy a bömbölés miatt tele volt az orra egész éjjel, akkor tulképpen valószínű tényleg javulhatott valamicskét a helyzet. Azt nem tudom megmondani, hogy szerepe van-e ebben az egész nyáron alkalmazott homeopátiás szereknek vagy ez inkább azzal van összefüggésben, hogy a manduláknak amúgy is van egy amolyan "természetes játéka", ti. nem mindig egyenletesen nagyok.
A konklúziót tekintve végülis majdnem egyre megy, mert ismét nem lettünk okosabbak. Azt várom, hogy ha elkezdjük a szteroidkúrát, akkor az majd lenyomja egy kicsit és megoldódnak ezek a gátolt orrlégzéses szakaszok.
Ami miatt az alváslabor mégsem felesleges az maga az alapbetegség. Ti. Misko még túl kicsi ahhoz, hogy légzéstesztet tudjunk vele csináltatni. Az első DMD-hez kötődő légzésproblémák pedig éjszaka jelentkeznek. Így ez az alváslabor remekül szűrheti kisebb korban is az esetlegesen korábban felmerülő problémákat.

Herczegfalvi doktornő azt javasolta, hogy ha ki akarjuk váltani az alváslabort úgy, hogy a gyerkőcnek is jó legyen, akkor üzemeljük be a csecsemőkori légzésfigyelőt időközönként. Ha az bejelez, akkor érdemes komolyabban vizsgálódni.

Őszi vizit a neurológián - 2009

Herczegfalvi doktornőnél jártunk a szokásos "láttamozásra".
Sok minden változott... a legtöbb dolog pozitív. Elsőnek azt emelném ki, hogy kapcsolatunk a doktornővel, úgy látom, gyökereiben változott meg. Egyfelől nagyon jó volt, hogy végre úgy éreztem ránk szánja az időt, nincs sürgetés, pattogás, szemrehányás. Misoval is egyre inkább megtalálja a hangot, aki ezt ezúttal kooperációval és a kezében lévő áfonyával hálálta meg. Ezen kívül nincs olyan érzésem, hogy teljesen magunkra vagyunk hagyva. Persze a döntések még mindig a mi kezünkben vannak, a felelősséggel együtt, de ez most nem olyan markáns, rossz érzés, mint a kezdetekben. Persze nyilván mi is sokat változtunk, folyamatosan tágul tudásunk a betegséget érintő témakörökben, valamint nem várunk semmiféle megváltást az orvosoktól. Ez pedig megváltoztatja a kommunikációt, amit a másik fél is érzékelhet. Ugyanakkor azt érzem, hogy a doktornő önmagában is átment valami változáson (persze lehet, hogy tévedek), mert nem érzem azt a ridegséget, mint az első néhány alkalommal.
Akárhogy is történt a dolog, hogy mi változtunk vagy ő, hosszasan beszélgettünk a szokásos fontos témákról. Megbeszéltük a szteroidkezelés menetét és egyáltalán nem zárkózott el a külföldön beszerezhető deflazacor felírása ellen. Elmondta, hogy ennek az a feltétele, hogy felfogjuk és megértsük, ha valami komplikációt okoz a gyógyszer, akkor ő nem tud felelni egy Magyarországon nem regisztrált gyógyszer esetében. Ezzel nincs is semmi probléma, teljesen érthető a dolog jogi vonatkozása. Az egészen más kérdés, hogy én mit gondolok erről. Mert ugye ezt az egész kérdést ott ette meg a fene, hogy alapvetően gyógyíthatatlan kórral állunk szemben, ergo mi a fenét is mondhatnának az orvosok?! Ha valamit tesz az ember, azt a saját szakállára teszi, mert a kezelőorvosok jó részének fogalma sincs a táplálékkiegészítők nagy részéről sem, amik között máris vannak olyan szerek (pl. különböző aminosavak), amelyek helytelen adagolása vesekárosodást vagy májproblémákat okoz (nem véletlenül szól erről az alapítvány aktuális mini-konferenciája, hogy a lehetőségekhez képest rendet vágjunk a témakörben). Tehát ilyen értelemben az ember valóban magára van hagyva, de azért az együtt gondolkodó, segítő szándékú hozzáállás sokat dob az ember lelkiállapotán.
Na ezt tette ez a találkozó is.

Általánosan a ficsúr állapotáról elmondható, hogy rendben van. Járás közben a csípője már nem billen csak egész kicsit. Felálláskor térden támaszkodik az esetek 80-90%-ban, de láthatólag még nem terhelten, inkább reflexszerűen, talán az egyensúlyozás miatt. A térdreflex nem, de az achillesreflex kiváltható.
Megjelent egy egyelőre enyhe gerincferdülés és a hanyag tartásból adódó aszimetria.

Ahhoz, hogy a szteroid szedését meg tudjuk kezdeni el kell végezni a szükséges laborvizsgálatokat (CK, enzimek, májfunkciók, ionok, kreatinin, húgysav, vércukor, összfehérje, stb.), valamint Dr. Kulcsár Andreától (László kórház, Klinikai védőoltások szaktanácsadása) kell kérni egy oltási rendet. A szteroid terápia megkezdése előtt minden élő vírussal rendelkező vakcinát be kell adni, mert azt a kúra alatt már nem lehet.
Nekünk "ennyi az egész" mert a többi vizsgálaton (pl. kardiológia) már túl vagyunk és minden rendben volt.

2009. szeptember 20., vasárnap

Bővülésről, utazásról, beszólásról

No, de haladjunk csak szépen sorjában. Nem sokat írtam mostanában, amire vannak rendesen alapozott okaim...

Lajstomba véve a beszámolnivalókat kezdjük azzal, hogy Misko szócsöve mostanság narkolepsziás rohamokban tör ki és őszbefordulás ellenére tavaszi fáradtsága van. Persze gyanús voltam saját magamnak, aztán gyanús lettem másoknak is. Gergő 3 teszt ellenére is "hiszem, ha látommal" érvelt, de most, hogy látta, szerinte törhetjuk a fejünket fiúneveken. Szerintem meg lány lesz és kész. Mind1, nem is ez a lényeg, Miskonak találtuk ki, aki aszonta, jöhet egy bébi. Kicsit javult a helyzet úgy látszik, tavaly a "-Szeretnél tesót?" kérdésre még azt mondta: "-Inkább vonatot". :) Bár alapvetően azt gondolom, nem fogta az adást, de ha letagadhatatlanabb lesz a változás és egyre többet beszélünk majd róla, akkor előbb-utóbb eljut majd a tudatáig.

A bővüléses témakörbe tartozik még az, hogy egészen visszavonhatatlanul úgy tűnik, több lesz a Misko számára birtokbavehető négyzetméterünk: agglomerációba költözünk, hogy legyen levegő, kert és nem utolsó sorban rendes gyerekszoba és egyéb, Misko számára igen fontos állapotmegörző lehetőség (úszás, torna).

Ezért aztán viszonylag korán otthagytuk montenegrói nyári főhadiszállásunkat és Magyarországon átvettük az új otthon kulcsait. Ezt követően Miskoval gyorsan elhagytuk a terepet, hogy "apa nyugodtan tudjon pakolva bulizni vagy bulizva pakolni", valamint hogy felügyelje a festőket az új házban. Ebben amúgy kiváló rutint szerzett tavaly, amikor szintén terhességből kifolyólag Monenegróban négy különböző helyen felhalmozott cuccainkat kellett egyedül evakuálnia, mondván én piszok rosszul vagyok és amúgy se cipekedjek és rámoljak. No tehát mi Miskoval két áfonyakommandó között sokat gondolunk az otthon rekedt dolgozó erőkre. :)

Misko a lengyel prérin ismét kiváló formában van. Ha sétálni indulunk kb. 10 m után közli, hogy na mostmár elfáradt és kéretik vinni, de persze az nem okoz neki gondot, hogy 2 szoba között kb. 50x fusson oda vissza kurjongatva. Tegnap egész napos rally miatt le volt zárva a környék, így a ficsúr életében másodszor látott már autóversenyt (az elsőt a Hungaroringen). Le volt nyűgözve, reggel szemkinyitás után első mondatai is a leszakadt fenekű autóról és a füstölő gumikról szóltak. Persze nagy szerencsénk is volt, kiváló napsütéses időben, a környék leglátványosabb kanyarait találtuk meg, így láthatott gyorsulást, ugratást, driftelést, tehát mindent, ami szerinte számít.

Tegnap az autók, ma pedig az ifjúúr saját maga szolgáltatta a műsort. - Az elmúlt hetekben tényleg lett volna mit írni, de egyszerűen már követhetetlenek a beszólások. - A csúcspont vacsoraidőben volt, amikor is a "-Mit ennél vacsorára?" kérdésre gondolkodás nélkül rávágta, hogy füstölt lazacot. Kis térülés-fordulás után pedig készségesen kirámolta a hűtőt, nehogy mi éhen maradjunk. Aztán remek szórakozásnak bizonyult a nyálkás ecetesgomba kergetése a tányéron és egy kis külön műsor a forró teával, mert persze az szerinte mégsem annyira meleg, mint mi állítjuk. Végül pedig hátradőlt a jóllakott döbrögi és vigyorogva közölte "-Jó dolgom van!". Hát mit mondjak, formában van, nnna. :D

2009. szeptember 17., csütörtök

Elkészült az első banner

Lelkes Misko támogatóknak köszönhetően pár napja a Weborvos oldalán látható és kattintható első bannerünk.
Az info igazából nem is a blogközönségnek szól, mert a cél az, hogy ennek kapcsán kattintásokat és potenciális támogatókat szerezzünk. Az előbbiről el lehet mondani, hogy a banner, a kikerülés után hétszer annyi látogatót eredményezett, mint az azt megelőző napon. Az utóbbiról pedig egyelőre nincs infom.

2009. szeptember 2., szerda

Interjú az AVI-4658 vezető kutatójával

Az utóbbi napok google alertjét szépen megtöltik az AVI BioPharma-s cikkek. Persze, nem véletlen, azért tényleg nagy eredmények ezek. S hogy tulajdonképpen polgári nyelvre lefordítva mit is jelent ez, arról egy részletes interjúban számol be Jeff Chamberlain, aki a Washington Állam Egyetemének neurológus kutatója.
A szöveget olvasva az ember egyszerre lelkes és elkeseredett, mert valóban jelentős az utóbbi időszak kutatási progressziója, de azért az is tudható, hogy jó, ha 10 éven belül patikába kerülhetnek ezek a szerek. Ezen kívül arról is szó van, hogy a nagy siker ellenére ez a szer pl. Misko mutációjára nem alkalmazható, de ha alkalmazható lenne, akkor sem jelentene gyógyulást, csak az aktuális állapot konzerválását.
Ha ma kezdhetnénk a kezelést, akkor jó eséllyel megtarthatná a járóképeségét. De nem fogja ma kezdeni.

Azt hiszem ez a cikk azért alapvetően borúsra fordította gondolataimat. A helyzet mai állása szerint az én életemben már nem lesz felhőtlenül boldog nap. Amíg a fiam él és küzd, azért nem. Amikor pedig már nem lesz, azért nem. Ez pedig egyáltalán nem felemelő érzés.

No de ez a mai állás. Holnap pedig ki tudja mi lesz? Hiszen ott vannak az őssejtek, amelyekről Chamberlain is beszél és amelyekkel ő is dolgozik. Azt hiszem, életem része lett a csodavárás.

2009. augusztus 31., hétfő

Észrevételezések

Gergő jön ki a medencéből:
-Apa, szakad rólad a víz!

Talált egy picike fakockát a parkoló mellett, felveszi, megnézi:
-Mama, ezt a piszi koccát nem szabad pábéba (kávé) tenni.

-Ez mi?
-Vízóra.
-Tudod, ha csöng a vízóra, akkor fel kell kelni.

Miközben írok, éppen idevonszolta a kisstokiját, elhelyezkedett benne:
-Idejöttem mamával beszélgetni. - néz rám, meg se szólal egy darabig, majd jelentőségteljesen közli:
-Csücsörgögtek (ücsörgök). - mostanság T/3-ban beszél magáról.

Kicsi kamu az AVI-ról

Van néhány magyar nyelvű, orvosi témáról író oldal (esetünkben a Házipatika), akiknél rendszeresen találok szenzációhajhász és félrevezető írásokat. Persze azok az emberek, akik kicsit behatóbban ismerik már a DMD témakört és a kutatási anyagokat, nyilván előbb-utóbb kiszúrják a csúsztatásokat, de tegyük fel, hogy egy frissen diagnosztizált gyerkőc szülője fut bele egy ilyenbe. Nyilván boldogan olvassa, aztán link hiányában ráguglizik és mehet is az értetlenkedés. Aztán több irányú olvasás után pedig eljön a lelombozódás ideje, amikor rájön, hogy ez sem fenékig tejfel, mert a spanyolviasz felfedezése még sajnos várat magára.

Tehát jöjjön a korrekció:
A Landi már februárban beszámolt arról, hogy az AVI BioPharma angliai humántesztekbe fog vonni 16 érintett gyermeket. A kísérletben végül 7 fiú vett részt (ennek lehettek anyagi vagy megfelelési okai).
A tesztelt gyógyszerről azt érdemes tudni dióhéjban (Andi részletesen ír róla), hogy bár valóban beindulhat tőle a disztrofin termelés, de mivel ez NEM TELJES disztrofin, hanem annak egy rövidebb változata, így nem válik gyógyíthatóvá a betegség - mint azt a cím jelzi -, hanem enyhülést hoz, vagyis a súlyosabb Duchenne formából, az enyhébb Becker formába alakítja azt.
Az utolsó bekezdésben megjegyzi ugyan, hogy ez csak a betegek 13%-án segít (az AVI szerint 17.5%), a lényeget viszont nem írja le, ti. hogy ez csak azoknak a gyerekeknek lesz részleges megoldás, akiknek az 51-es exon átugrásával helyreáll az olvasási keret. A "hasonló molekulák" pedig nézőpont kérdése, hogy további hány százalékot érintenek (Házipatika szerint 70%). Ez a gyógyszercég további öt exon kipróbálását tervezi, ami összesen 54.8%-át fedi le a DMD-s pácienseknek.

A The Lancet Neurology portálon olvasható a kutatás ezen fázisának összefoglalója. Nem kettős vakteszt volt, de azért placebó kontrollált. Megpróbálták meghatározni a megfelelő dózist. Így ketten 0.09 mg hatóanyagot kaptak, öten 0.9 mg-ot. Az egyik lábfejbe az AVI-4658 került beinjekciózásra, míg a másik lábfejbe fiziológiás sóoldat jutott.
Az eredményeket tekintve átlagszámokat írnak, mert az utólag ellenőrzött mintákban nem volt egységes a disztrofinexpresszió (tehát nem mindenkinél egyformán hatásos a kezelés). Ezzel együtt hatásosnak bizonyult a kutatás így további tesztelést terveznek.

Ezen kívül érdemes még átnézni az AVI BioPharmának az erről szóló 2008-as őszi prezentációját. Itt pl. az is kiderül, hogy ha ebből valaha gyógyszer lesz, akkor jó mélyen kell majd a bukszákba nyúlni, mert 500.000 $ (~95M HUF) az éves kezelési költség. Nyilván ezért van az is, hogy a gyógyszergyárak 1000x is meggondolják, hogy egyáltalán nekiálljanak valamilyen kutatásnak.

2009. augusztus 27., csütörtök

Frissek

-Sötét van, szeintem aludni kell. Jaj nekem, fogat mosni most nem kell... (csibész vigyor kiséretében)

Utcában motorozik és beleszalad egy elsárgult kalászú fűfélébe:
-Szeintem ebből készül kenyér. Kiveszem a belét és akkor lesz belőle bomba leves.

Biciklizés után:
-Kivettem kúúcot és akkor soha többé nem indul.

Ezen kívül az új szófordulat-hóbort: "miért nem?"
-Apa miért nem jössz be Misóhoz?"
-Mama miért nem csinálsz vacoát Misóónak?"
stb...

No és az elmaradhatatlan "valami":
-Valamit kéne enni Misónak... jaj mit akaok enni?
-Valamit kéne nézni... Mit akaok nézni???


2009. augusztus 23., vasárnap

Okfejtés napégésről

Mama megégett a napon és elment doktorbácsihoz és levizsgálta róla naplementét.

:)))

2009. augusztus 22., szombat

MG53

Ismét ráakadtam egy kutatásra, aminek első körben nincs köze a disztrofinopátiákhoz. Persze nem ez a lényeg, hanem az, ha nyakon ragadunk egy hatásmechanizmust, ami képes korrigálni bármi módon a hiányt (pl. laminin, ami a lyukak egyfajta "tömőanyaga" lehet), akkor az jó esetben valóban késleltetheti a tüneteket, igen szerencsés helyzetben pedig meg is állíthaja (egy esetleges prevencióról nem is beszélve).

A színtér az Egyesült Államok (prof. Jianjie Ma, UMDNJ-Robert Wood Johnson Medical School), ahol japán (prof. Hiroshi Takeshima, Kyoto University) kooperációban a kutatók felfedeztek egy MG53 névre keresztelt proteint, amely a caveolin-3 (Cav-3) és a diszferlin proteinekkel együtt a sejtek önjavító mechanizmusában vesznek részt. A tanulmány előtt nem volt ismert, hogy mi az ami a javító mechanizmusokat gátolja. Viszont összekapcsolva ezt a három proteint olyan mechanizmus veszi kezdetét, ami lehetőséget ad a membránnak saját maga helyreálítására. A kutatók ezt a folyamatot szeretnék "gyógyszerként" alkalmazni, amely szerintük megoldhat izomdisztrófiákat, szívbetegségeket és az öregedéssel kapcsolatos betegségeket is.

A kutatás alapja az az elgondolás, hogy az emberi élet során a sejtek folyamatosan mikrosérüléseket szenvednek és természetesen gyógyulnak meg. Példának okáért egy alapvető napi fizikai cselekvéssor is okozhat ilyen mikrohegeket az izomzatban. S bár ezek valóban parányi sérülések és mértékében nem azonosak az izomdisztrófia során kialakuló lyukakhoz, a kutatók úgy vélik, hogy felturbózva az önjavítást, sikereket lehet elérni.

Az MG53 a folyamat első láncszeme. Az MG53 kapcsolódva a Cav-3-hoz intracelluláris vezikulumokat (sejten belül található "hólyagokat") gyűjt a sérülések köré a membrán belső oldalán. Ezek után kb. úgy funkcionál, mint egy forgalomirányító. A vezikulumok kacsolatba kerülve a diszferlinnel a membránhoz csatlakoznak és amolyan sebtapasztként funkcionálnak.

Arról persze nem szól a fáma, hogy ezek a fehérjetapaszok meddig képesek a membránhoz tapadni. Mert ugye egy egészséges sejt esetében előbb utóbb haszontalanná válhatnak, lévén, hogy a sejt végül odateszi az adekvát molekulát. A DMD esetében pedig erre nem számíthatunk.
A jó hír az, hogy ez nem egy DMD-s kutatás, hanem egy annál sokkal általánosabb dolog. Ergo, ha más betegségek ürügyén is ráharapnak a potenciális pénzforrások, akkor nyilván gyorsabban tudnak majd haladni a tudósok.

2009. augusztus 20., csütörtök

MBT dilemma

Már tavaly tavasszal és ősszel is foglalkoztam a témakörrel, de akkor azért még érdemben nem volt miről beszélni. Most viszont, a 25-ös méret közeledtével ismét elgondolkodtam a lehetőségeken.
Hááát... nagyon nem jutottam semmire, mert egészen ellentmondásos dolgokat találtam.
Tehát hajrá közagy, mondjatok okosat!

Egyfelől, ugye van a Softy, ami MBT kooperációs magyar találmány kifejezetten gyerekeknek. Másfelől, viszont megnéztem egy részt a videoklinikából, ahol kifejezetten arra világít rá a doktornő, hogy 33-as méret alatt az MBT nem véletlenül nem gyárt cipőket. Ti. a gyerekeknek kb. 12 éves korára fejlődnek ki megfelelően a tartószalagok, a lábfej izomzata és a lábboltozat. Az MBT-ben való járást pedig addig nem kell erőltetni.
Igazából csak azt nem értem, hogy ha az egyszeri ortopédus nekem azt javasolja, hogy járassam a gyereket mezítláb homokban, mert az erősíti a legjobban a talpizmokat, akkor az anti-cipő miért nem jó, hiszen a maszáj mezítlábas technológia (MBT=Masai Barefoot Technology) épp a homokban járást hivatott szimulálni.
További dilemmám az, hogy a Misko járása eleve "billegős", babás, így ha kapna egy ilyen cipőt, akkor lehetséges, hogy azzal még bizonytalanabbá válna a járás, pláne, hogy ezek boka alatt végződnek, így nincs ami fixen tartsa a bokát.
Utolsó gondolatom pedig az, hogy ugyan kezemben még nem fogtam Softy cipőt, de a netes képeket nézve szerintem kevéssé hasonlít az eredeti ötlethez: bumfordi ugyan, de alig görbül a talpa (persze lehet, hogy csak a fotón nem jön ki jól a lényeg...).

2009. augusztus 19., szerda

Skype

-Babbcia! Sundyka hóóó van? Mek szimodatni akaom Sundykát! - és már tapasztja is ujjait a képernyőre.
-Fidejj ide Apez, mostmár elkattintalak, csáó! - villámgyors ujjmozdulatok az egérpadon, melynek eredménye, hogy előbb utóbb valóban eltűnik a skype ablak.
-Hahó! Hahó Anez! Lefadttál?
-Laszi! Itt nadon szép naplemente van. Medmutatom. - s már kapja is fel a gépet és szalad a kertbe, hogy alig érem utól. Aztán addig tekeri kezét, míg végül az öcsém valóban láthatja a vöröslő korongot... vagy legalábbis el tudja képzelni, mert a Miso tovább magyaráz - ott pémén (kémény) felett... látod?

2009. augusztus 18., kedd

Vacsoracsata

Gergő kedvencét főztem - sajtos-tejfölös tészta - és tekintettel arra, hogy Miso is nagy tésztafaló, így egyformát tálaltam, különbözőt mostanság már úgyis nehéz.
Egy darabig turkálta az étel, majd felállt a tányérral együtt:
-Hová lesz a séta?
-Bent eszem meg.
-Miso, kint terített a mama, kint vacsizik az egész család. Ülj le szépen és egyél velünk.
Kicsit ücsörgött és turkált, aztán összefonta a karjait és durcásan ráncolta a homlokát:
-Úgy döntöttem nem eszem meg. Kész.
Aztán láblóbálva kivárta a vacsi végét a szülői szigor hatására, de persze nem evett egy falattal se többet.

Változások a GYSE támogatásban

2009. augusztus 16-tól megváltozott a gyógyászati segédeszközök (GYSE) támogatása. Azt mondják azért van erre szükség, hogy pl. az elavult termékek helyett korszerűeket lehessen felírni és a betegek érdekei optimálisabban legyenek képviselve.
Nem sorolok fel minden részletet, mert az OEP honlapon tényleg korrekt leírást lehet találni. DMD-t érintő változás:
- A boka-láb-ortézisek (pl. AFO) támogatása 18 év alatt, 98% lett.
- Az ortopédcipőket 50-70-80-90% támogatással lehet beszerezni, attól függően, hogy mi a cipő pontosan megjelölt kódja.
- A joystick irányítású elektromos kerekesszék támogatási kulcsa 90%-ra nő, míg a mechanikus kerekesszéket 80%-os kedvezménnyel lehet beszerezni; változás van a termékek kihordási idejében is. Az előbbinél 8 az utóbbinál 6 év lett. Viszont megszűnik az azonos rendeltetésű eszközök párhuzamos felírhatósága, vagyis ha jól értem, akkor akinek van elektromos, az nem kaphat támogatással mechanikusat és fordítva. Valamint az ilyen nagy értékű segédeszközök esetén regionális egészségpénztári szakértő ellenjegyzése szükséges.
- Antidecubitus ülőpárnák, matracok és alátétek támogatása 80%.

Az indikációkról (kinek lehet felírni) és a felírási jogosultságról (ki írhatja fel) a második lépcsőben ígérnek áttekintő dokumentumot (csak azt nem tudom, hogy addig majd ki mit kezd a néhol félinformációkkal).

A vasárnap életbe lépett rendelet csak az első lépcső, mert januártól folytatódnak majd a változások. Így lehetséges, hogy lehet majd kölcsönözni is a GYSE termékeket, valamint bizonyos betegségcsoportoknál meg fognak állapítani háromhavi támogatási keretösszeget, de azt egyelőre nem írják, hogy ez a disztrófiákra mennyiben vonatkozik, tehát majd januárban visszatérünk rá.

Hasznos oldal: GYSE lap

2009. augusztus 16., vasárnap

Rákőssejtölő vegyület

Úgy látszik ez az utóbbi idők fő témája, bár szerencsére ezúttal nem bulvárhisztiről van szó, hanem komoly kutatásról.
A minap jelent meg a Cell magazinban egy cikk arról, hogy találtak egy olyan vegyületet - nevezetesen a szalinomicint -, amely célzottan képes drasztikusan csökkenteni a tumoros sejtek központi rákőssejtjeit. Az utóbbi időben több kutatásból is az derült ki, hogy a ráksejtek rapid és agresszív terjedéséért ezek az őssejtek felelősek.
Az ezzel kapcsolatos kutatások nem könnyűek, hiszen ezek a sejtféleségek kifejezetten instabilak, így a rákőssejtek gyorsan alakulnak át tumorsejtekké, vagyis nehéz vizsgálni őket. Hosszadalmas folyamat kideríteni, hogy pontosan melyik ágens az, amelyik célzottan, ezekre az őssejtekre fókuszálva oldja meg a problémát és nem az egész testre hat, mint a sugár vagy a kemoterápia, amelynek számos kellemetlen és veszélyes mellékhatása van, valamint nem is igazán hatásos sok esetben. Az újonnan szelektált szer százszor hatásosabb a szokványosan használt paklitaxelnél.

A kutatók tulképpen úgy értek el sikert, hogy némileg megfordították a folyamatokat: mellráksejteket alakítottak vissza rákőssejtté és ezeken a tenyészeteken próbáltak ki 16 ezer különböző vegyületet, amelyekből végeredményben a szalinomicint került ki győztesen. Ez a vegyület aztán in vivo is bebizonyította, hogy működik és hatékonyan végez a nemkívánatos őssejtekkel. Vagyis lassult a tumorképződés, valamint nem alakult ki újabb áttét.

A kutatók még pontosan nem tudják, hogy a vegyület (kémiai nyelven) miként számol le a rákőssejtekkel és a klinikai kipróbálás is előttük van még, de ezzel együtt úgy vélik, hogy néhány év elteltével hatékony szer lehet a szilárd daganatokkal szembeni küzdelemben.

A cikk persze nem közvetlenül DMD-s témakör, de ha kicsit utánagondolunk, akkor hamar rájöhetünk, hogy ez nagyonis jó hír. Hiszen ha utolsó szalmaszálként belekapaszkodunk majd egy őssejtterápiába, akkor foglalkoznunk kell majd a rákosodás veszélyével. Viszont ha a tumorokat nagy biztonsággal le lehet küzdeni, akkor ez a kockázati tényező csökken, mert adott esetben tudunk majd kezdeni vele valamit (ha egyáltalán kialakul, mert azért ez nem törvényszerű).

2009. augusztus 15., szombat

Használt segédeszközök lerakata

BigTom blogjában olvastam az imént, hogy remek raktárra bukantak, ahol külföldről érkezett gyógyászati segédeszközök között lehet válogatni. A képek alapján széles a paletta és több olyan temék is kapható korrekt áron, amit a TB nem támogat vagy ha igen, akkor macerás a papírmunka és jóval többet is kell érte fizetni.
Tehát aki momentán pl. kerekesszégben gondolkodik, az írjon BigTomnak, aki meg tudja adni a pontos paramétereket.

2009. augusztus 13., csütörtök

Újabb szösszenetek

Ma kirándulni mentünk, kiskrapeknek természetesen be nem állt a szája eltekintve attól a 2,5 órától, amit csukottszemű hortyogással töltött.
A budvai öbölben látott egy kupolaernyőst, akit motorcsónak cincált a víz felett:
-Odanézz! Ejtősárkány, milyen szépen száll. Beesik maad medenszébe és lemed vízaá.
-Anez, menné pisíni, mert beszarol.
-Mama nem kee fénképezni, a fák nem szépek.
-Olyat sikítok, hod leesik víszhang.

S még sorolhatnám, de az a helyzet, hogy mivel útközben nem írom fel, így a 70-80% feledésbe merül legnagyobb sajnálatomra...

Barni a Goldenblogban

A LAndi által vezetett blogban egyelőre semmi nyoma a pezsgőpukkanásnak, pedig lehetne rá oka... :)
Ti. bekerültek a Goldenblog top 100-as mezőnyébe. Ez nagyon jó hír, mert így remélem kap majd a mostaninál több publicitást a betegség.
Szóval ne hezitáljatok, kattintsatok szépen Barni blogjára egy kis világnézetszélesítésre, no és persze, hogy növeljétek az olvasottságot! :)

2009. augusztus 10., hétfő

Goldenblog

Persze kicsit későn kezdem a kampányt, mert a Gergő nevezett már egyszer kb. 1-2 hónapja és azt gondolta, hogy ennyi. De csak most néztem meg a Goldenblog honlapon, hogy már a top 100-ba kerüléshez is szavazatok szükségesek.

Tehát a ma éjfélig erre járók a jobb oldali boxba emilt írva szavazzanak (pipát kivenni, ha nem akarsz zsűrizni)! Hátha összejön egy last minute hajrá...

Ha igen, akkor a "komplex" kategóriában szállhatunk ringbe, hogy még több találatot és ismertséget szerezzünk Misko és a többi DMD-s fiú ügyének.

2009. augusztus 8., szombat

Kiegészítés a Decrypthon szoftverét letöltőknek

Lelkes mókusaink figyelmébe ajánlanám a "Vegyünk részt a kutatásban!" bejegyzéssel összefüggésben, hogy ha szeretnék felpörgetni a "Help Cure Muscular Dystrophy" programot, akkor a be lehet állítani, hogy a WCG csak erre az egyre fókuszálva dolgozzon és figyelmen kívül hagyja a dengue (csonttörő) láz és az influenza ellenszer-fejlesztő vagy a tiszta energia projecteket.
Tehát alább a lépések, klikkeljetek néhányat, ha a Duchenne-re akartok fókuszálni!

1. Start menü/Minden program/BIONIC/World Community Grid - BIONIC Manager
2. Jobb alsó sarokban "Advanced view", ha hagyományos ablakban jelent meg, akkor ez a lépés kimarad
3. Tools/Attach to project - felugró ablakban kattints a "Change Research Applications at World Community Grid" gombra. Ekkor behív egy online felületet, ami a WCG honlapon mindenkinek a saját fiókja
4. Az online felületen jelöld be a kívánt projectet (jelen esetben a sorban az elsőt: "Help Cure Muscular Dystrophy - Phase 2"

Ennyi!

2009. augusztus 7., péntek

Felfedezés a disztrofin új funkciójáról

22 éve fedezték fel a disztrofint és azt gondolhatnánk, hogy azóta praktice mindent tudunk róla. A mostani publikáció szerint viszont még mindig nem eleget.
A minnesotai egyetem kutatói James Ervasti (a TAT-utr kapcsán már hallottuk a nevét) vezetésével kiderítették, hogy a disztrofin nemcsak azzal adja meg a sejtek stabilitását, hogy a három filamentum típusból (intermedier - vimertin/kreatin/stb., mikrotubulus - tubulin és mikrofilamentum - aktin) kettőhöz közvetlenül kapcsolódik, hanem, hogy az új tanulmány szerint a mikrotubulusokhoz is kötődik. A mikrotubulusok üreges, merev (de rugalmas) spirális polimer "csövek", amelyeknek egyik vége +, a másik vége - töltésű. A töltéskülönbözőséggel biztosítja az esetenként hozzá kapcsolódó molekulák szállítását oly módon, hogy a függelék a + végtől a - felé vándorol a spirálon. Ha a szervezetből hiányzik a disztrofin, akkor ezek a szabályosan rendezett spirálok összekuszálódnak.

A felfedezés sejteti, hogy az izomdegeneráció bekövetkezéséért ez a rendezetlenség is felelős.
Eddig a hír, s a továbbiakban marad a remény (mint mindig), hogy a kutatók ezzel is közelebb jutnak a megoldáshoz, hogy legyen végre olyan terápia, amitől a DMD nem végzetes.

2009. augusztus 6., csütörtök

Öltözködés

Van, hogy nincs kedve hozzá, olyankor mindig előjön a bolondozás, mármint hogy bújócskát játszunk a ruharadarabokkal. Így született a következő beszólás is, amikor a fejére húztam a pólót és megkérdeztem, hol van:
- Húhúúú, de sötét Miso.
Bár ez így leírva már nem is annyira vicces, de akkor nagyon jót mulattunk rajta.

2009. augusztus 5., szerda

Zajlik az élet

Csak éppen most kevéssé a blogban, de ha átklikkeltek a képekhez vagy benéztek a facebookra, akkor hamar kiderül, hogy van más dolgunk is. Pl. ugye volt lengyel prérin henyélés, amikor igazán nem jött írósihlet, mert az áfonyaszedés valahogy mindig izgalmasabb volt. Most pedig egymásnak adják a kilincset a barátok és más állatfajták :).
De rendben is van ez így, mert a tudományos élet krémje is szabadságon van, csak Sefferéken lehet csámcsogni, mert a múlt hét óta folyamatosan jelennek meg a cikkek.
A legutóbbi Origós pl. már egészen kimerítően járta körbe az általam is ismert és ajánlott érintetteket.

De nem is baj, hogy ez kavarja a biliben a terméket, mert azt gondolom, hogy akár így, akár úgy, de a publicitás jót tesz az őssejteknek. Beszéljünk róla és rágjuk a témát! Közben pedig jó lenne hagyni, hogy embrionális őssejtekkel is legyenek legális kutatások. Miattunk és nem csak miattunk.
A napokban olvastam, hogy olasz kutatók beperelték az államot, mert nem kaphattak támogatás a tevékenységükre, lévén embrionális őssejtekkel dolgoztak (amelyek egyébként nem olasz alapanyagokból szaporítottak fel, hanem külföldről vásárolják őket, azért mert hazai alapanyag felhasználása tilos). Mindez persze erkölcsi, politikai és vallási megfontolásokon alapszik és érzésem szerint egyre kevesebb köze van a tudományhoz. Inkább politikai erőfitogtatáshoz és a többezer éves vallás megújulásképtelenségéhez van köze, abban gyökerezik, hogy praktikusan már egy szedercsírát is külön identitásnak tekintenek sokan. Ezzel az én agyam nem tud azonosulni, de nemcsak azért, mert beteg gyerekem van, hanem mert nem gondolom, hogy egy sejtcsomónak lelke van. Pláne egy olyannak nem, amelyet a mesterséges megtermékenyítés során orvosok hoznak létre petricsészében.
Az Egyesült Államokban is volt már hasonló per, amelyet Superman indított a Bush határozat kapcsán, de végül is elmaradt az áttörés és megvárták az őssejtek Obamát. Persze ha ez nem lett volna, máris 10 évvel okosabbak lennénk a témakörben...
Részben ennek hatására és részben pedig az észérvek erejének köszönhetően Európában is lazulni látszik azért a hozzáállás. Persze a bürokrácia malmai nem villámgyorsak és a kulcsszerepben lévőknek feltehetőleg elenyésző arányban vannak DMD-s, SMA-s, Parkinsonos vagy más nyavajával bíró közvetlen hozzátartozói, akik miatt igazán bennük lenne a "drive", hogy gyorsan változzanak a dolgok.
Így a témában érintett kisembereknek egyelőre az marad, hogy reménykedjenek. Első körben abban, hogy a Seffer-féle botrányok újságírói körítése olyan felhangot ad az őssejteknek, hogy a közvéleményt és a döntéshozókat is számunkra kedvező véleményformálás és döntéshozás felé tolja el.