2009. április 30., csütörtök

Véletlen felfedezés

Az egyesült államokbeli Columbia Egyetemen egy új szívgyógyszert teszteltek, amikor rájöttek, hogy a szívbetegség és az izomdisztrófia tulajdonképpen rokonságot mutat a tekintetben, hogy a sejtek hártyája permeábilissá (átjárhatóvá) válik és ez okozza előbb az izomgyengeséget, majd az izomvesztést a mi esetünkben; a szívbetegség estében pedig a pumpafunkció leromlását.
Ezek a mikroszkópikus "lékek" lehetővé teszik, hogy a kálcium beáramoljon a sejtekbe, ami felesleget képezve roncsoló folyamatokat indítson be. A szívbetegségnél hasonló beáramlás történik, ami folyamatosan gyengíti a szívet, valamint beindít bizonyos protein-emésztő enzimeket, amelyek szintén az izomsejt halálát siettetik.
Ezért aztán egérmodellen ki is próbálták a gyógyszert, ami drámaian megnövelte az egerek izomerejét, valamint csökkentette a sérült sejtek mennyiségét.
Ha a hatás működni fog embereknél is, akkor bár gyógyulást nem hoz, de jelentősen megnöveli majd az élethosszt.

Az eredeti cikk a Nature-ben jelent meg 2009 február 8-án, amihez természetesen még mindig nincs hozzáférésem...

2009. április 29., szerda

Humán teszten a minidisztrofin

Az alábbi két link tanulsága szerint március 3-án az amerikai FDA-tól zöld utat kapott a Biostrophin a humán tesztek elindítása, amelyben 6 fiú vesz részt.
A klinikai kipróbálás során a felkarokba hatóanyagot és placebót injekcióznak (ettől lesz kettős vak teszt). A hatóanyag minidisztrofin (ez a normál méretű disztrofinnál kisebb, mert intronokat nem tartalmaz), amelyet AAV-vektor (BNP=Biological Nano Particles) szállít az izomsejtekig.
Néhány hét elteltével biopsziás mintákat vizsgálnak és kiterjedt egészségügyi és fizikai tesztekkel ellenőrzik a fiúk állapotát.
A lengyel forrásban meginterjúvolt Dr. Jerry Mendell azt mondja, hogy az eredmények bíztatóak, a következő lépés pedig az, hogy egyszerűsítsék a bejuttatást azzal, hogy azt szimplán a keringési rendszerbe injektálják.

Az előzményekről annyit érdemes talán megemlíteni, hogy ez egy MDA által támogatott project és 2007-ben azt tervezték, hogy 2010-re patikai szert kreálnak belőle. David Feder óvatosabban, öt évvel kitolja a termékbevezetést, mert szerinte a kutatás során felhasznált retriever modellek nem megbízhatóak (a kutyáknál előfordul, hogy disztrofin gén hiányában sem jelenik meg a Duchenne fenotipus).
A szer fejlesztésében résztvevő Asklepio BioPharmaceuticals honlapja elég szűkszavú és nem is tűnik up-to-date-nek, a két cikk pedig néhány ponton eltér.
Minenesetre az eredmény így is igazán jelentős, hiszen a termék nem mutációspecifikus, így minden Duchennes páciens számára javulással kecsegtethet, ha valóban sikeres a termék.
Egyébiránt a sebességből megint az látszik, hogy Obama jótékony hatással van a kutatásokra.

Lengyel biotech honlap cikke főleg a LGMD tesztről ír

2009. április 28., kedd

Nemírás

Azért nem írok mostanában, mert egyfelől a napi rehabbal rendesen elmegy az idő, mársfelől pedig azért, mert bár momentán nincs rehab, ti. a különböző vírusok vonzónak találják az egész családot, ami pedig még több értelmes, fontos dologra fordítandó időt vesz el az életünkből.
A múlt héten inkább a Gergőre és rám járt a lúd, Misko "csak" szörcsögött, ma már viszont ő is nagyon lázas és az orrában is megnyitotta valaki a csapot.
A helyzethez képest azért jól van, csak extra álmatag...

Tegnap még tudtunk menni gyógytornára a Katihoz, akit azért emleget többször is.
A mókásabb rész az odavezető út volt, mert imád a bogárhátúval (Tu2) közlekedni. Indulás előtt szépen adta az instrukciókat:
-Beindul motorja! Beindul motorja!
Az első kanyarban megjegyezte:
-Tu2 gögös (dögös) veda (verda).
A második kanyarban egy kövérebb gáznál pedig felkiáltott:
-Szép hangja van! Nagyon szép!

2009. április 27., hétfő

Kardiológia

Végre összejött az EKG és a szívultrahang és doppler. Igazából a diagnózis felállításakor (15 hónapja) már el kellett volna végezni ezeket a vizsgálatokat, de a Duna túloldalán dolgozók ezt sosem tartották elég fontosnak, ellentétben velünk és természetesen Medveczky doktornővel.
A Budai gyermekkórházzal kapcsolatban eddig is remek tapasztalataink vannak, ehhez pedig most hozzátett a kardiológus Dr. Juhász Ágnes és asszisztense, akik türelmesek, kedvesek és mosolygósak voltak. Miso pedig egy tökéletes kultúrkölök, megbeszéltük, hogy mi fog történni, beleegyezett és már csinálhattuk is. Az EKG először nem tetszett, aztán repetát kért, az UH-nál pedig kiválasztotta a vizsgálófejet (még jó, hogy pont a szükségesre mutatott ;)) és amikor a doktornő nekikezdett közölte, hogy ez "fimom", majd megkérdezte, hogy mit lát a tvben. A nyaki erek vizsgálatánál is roppan együttműködő volt, szóval teljesen elégedett vagyok.
De nemcsak ezért, hanem azért is, mert minden tökéletes: a ketyegő kiválóan végzi dolgát. Kontroll 1 év múlva!

2009. április 25., szombat

Tavaszi találkozó

A Gyógyító Jószándék alapítvány jóvoltából ismét összejött a "csapat" a lassan szokásosnak mondható Rozmaring étteremben.
A találkozó előtt most is vegyesek voltak az érzéseim, mert őszintén szólva nem érzem a sorsközösséget. Ez egyáltalán nem a szervezőket vagy a jelenlévőket minősíti, hanem leginkább engem. Mert mindenki a maga módján, a maga eszközeivel és lehetőségeivel közelíti meg a betegséget. Mi leginkább "project felfogásúak" vagyunk Gergővel: feladatot kaptunk, amit meg kell oldani és ki-ki a saját erősségét és képeségét bedobva a közösbe hajtja végre a kitűzött részegységeket. Persze a nem odatartozás érzése nem is igazán ennek szól, hanem annak, hogy mi nem látjuk a Misko izomsorvadásos jövőjét. Foglalkozunk a dologgal, ez természetes, csak nem azt érzem, hogy valaha fizikálisan is része leszünk a betegségnek.
Talán azért van ez így, mert nagyon bízunk a tudományokban és magunkban. Valamint a "bízáson" kívül úgy érzem igyekszünk tenni azért, hogy a tünetek a lehető legkésőbb jelentkezzenek. Szóval nagyon nem érzem magamnak pl. a kerekesszéket...
De ez szerintem nem baj, részben ez visz minket előre.

Ezekkel az érzésekkel érkeztünk és részemről egészen másként távoztam, már ami a közösséget illeti. Kifejezetten jó beszélgetésekben volt részem. Végre a többi szülő is elkezdett megnyílni és beszélni, illetve mesélni magukról. Ezt nagyon fontosnak találom, mert remek dolog lenne, ha működő közösséget tudnánk kialakítani. Nekem ez remekül működik a neten keresztül is, hozzá vagyunk szokva. De nem mindenki van ezzel így és látom, hogy sokaknak jobb a személyes kapcsolattartás. Tehát erre tényleg kiváló alkalom egy jó ebéd.
Remélem hamarosan újra összeülünk!

2009. április 24., péntek

TREAT-NMD standard-ek DMD-re VIII.

Rehabilitáció

1. Ideális esetben, évenkénti neurológiai, légzési és kardiológiai felmérést kell végeznie egy központosított DMD rehabilitációs egységnek. (Magyarországon ilyen egyelőre nincs, de esélyt látok arra, hogy a Budai Gyermekkórházban megvalósuljon valami hasonló. Itt látom a potenciált, hogy a beutalt gyermeket relatíve rövid idő alatt 

minden orvos megvizsgálja. Ezen felül pedig nem elhanyagolható tény, hogy gyermek és szülőbarát a légkör.)

2. A diagnózis felállításától kezdődően a gyermekekről évente egy vagy két alkalommal felmérést kell készítenie olyan terapeutának (fizikoterapeuta és szociális munkás), akinek van tapasztalata neuromuszkuláris betegségek terén. A vizsgálatok gyakoriságát meghatározza a fiúk életkora, a betegség progressziója (előrehaladása) és a fizikai képességek.

3. A felmérések célja, hogy felállítsanak egy tervet, arra vonatkozólag, hogy hogyan optimalizálják a gyerek fizikai, szociális és intellektuális képeségeit. A tervnek azt kell biztosítania, hogy a szakemberek és a szülők is elébe mennek az eseményeknek és előre felkészülnek a betegség következő stádiumára. A meghatározott időközönként megismételt fizikai felmérés ahhoz szükséges, hogy meghatározzák a betegség progressziójának mértéket.

4. A fizikoterapeuta és a szociális gondozó legfőbb célja, hogy támogassa az aktív életvitelt. Ebbe beletartozik az, hogy késleltessék vagy redukálják a komplikációkat ahogy az izomerő fokozatosan elfogy és hogy „szamárvezetőt” adjanak a mindennapi feladatokhoz, lehetőségekhez és hogy beállítsanak egy olyan napirendet, ami lehetőséget biztosít ezeknek a fiúknak/férfiaknak ahhoz, hogy az életük szociálisan aktív maradjon családjaikkal és barátaikkal.

5. Javasolt, hogy egy interdiszciplináris (komplex) csapat a speciális DMD rehabilitációs egységtől évente, otthonában látogassa meg a pácienseket, hogy támogassa (tanácsokkal lássa el) a családot és a helyi fizikoterapeutát, szociális gondozót, szociális munkást és a tanárokat. (Ez egyelőre szintén megvalósulatlan vágyálom – de nemcsak hazánkban, hanem sok más európai országban is. Annál is inkább, mert a családokon és a fizetett terapeutákon kívül általánosságban nagyon nehéz motiválni az alulfizetett, szociális háló biztosította munkaerőt.)

6. Gyakorlatok: Az ellenállással szemben kifejtett izommunkát (pl. súlyzózás) nem szabad javasolni, mivel nincs bizonyíték arra, hogy ez hatásos, ellenben léteznek feltételezések, mely szerint gyorsíthatják az izompusztulást. Mérsékelt szintű aktivitást igénylő gyakorlatok, különös tekintettel a hidroterápiára, javasoltak. A szteroidot szedő gyerekeknek jó, ha elsajátítanak olyan motorikus képességeket (olyan betanult gyakorlatsor, amely kifinomult és hatélony mozgást eredményez), mint a biciklizés, ami elősegíti a független játékot és a társakkal való interaktivitást.

7. Kerekesszék: Be kell szerezni, hogy elősegítse a mobilitást és a függetlenséget. A legalkalmasabb kerekesszék dönthető támlájú, elektromos szék, olyan támasztó üléssel, amelyek megelőzik az ülő testhelyzetben kialakuló kontraktúrákat.

8. Javasolt a központosított éves összejövetelek megszervezése fiatal és idősebb DMD-s betegek és családjaik számára, amelyeket a neuromuszkuláris társaságok szerveznek a rehabilitációs egységgel együtt. (Ez Magyarországon még nem működik igazán jól. Kialakulóban van egy kommunikációképes szülői csoport, de ez még mindig csak az érintettek töredékét jelenti. Ezen kívül pedig ezeken az összejöveteleken csak igen ritkán képviseltetik magukat szakértők.)

2009. április 21., kedd

TREAT-NMD blog

Karcagi doktornő munkatársa jegyzi az "Esély a gyógyulásra" nevű blogot, ami a már elérhető klinikai kipróbálásokat és a szülők teendőit veszi lajstromba.
Új info nincs rajta, de ha véletlenül valakit mi (Landi meg én) nem győztünk meg a regisztrálásról, akkor olvassa el szépen és regisztráljon végre!

2009. április 20., hétfő

Rehab a gyakorlatban

A múlt hét inkább szárnypróbálgatósra sikeredett. Ennek egyik oka az volt, hogy lelkes szülők révén ott topogtunk a tatami mellett, mondván majd tanulunk, hogyan kell a gyereket játékosan rávenni a különböző gyakorlatokra. Közben persze gyorsan kiderült, hogy csemeténk akkor kooperatív, ha mi nem zavarjuk lelkesen demonstrálva mit is kellene tennie szerintünk.
Szóval amint kimentünk az ajtón úgy látszódott, hogy bár elhangzik néhány "engedj el" és "innen", mégis hatékonyabban alakul a gyógytorna Kati vezényletével. Kati egyébiránt nagyon kedves, olyannyira, hogy nem akart megbántani minket "kiküldéssel", inkább tapintatosan megvárta, hogy magunk jöjjünk rá, ez lesz a megoldás kulcsa.
Négy nap alatt Misko is szépen megbarátkozott vele és ma reggel már a "hová mész?" kérdésre, a második*, helyesbített válasza az volt, hogy Katihoz. A mit fogsz csinálni kérdésre pedig vidáman lendítette lábát és mondta hozzá "picc, pipa".

*Az első természetesen még mindig az, hogy "bölcsibe". Azt hiszem hiányzik neki, mert nem múlik el nap, hogy ne emlegetné. Ezen kívül pedig úgy 3-4 napja többször is elhangzik naponta, hogy "menjünk haza". Ami tulképp nem lenne annyira izgalmas, ha mindezt nem itthon mondaná...

2009. április 18., szombat

TREAT-NMD standard-ek DMD-re VII.

Pszichológia-szociológia

1. A diagnózis felállítását követően minden családnak fel kell ajánlani egy otthonukban történő látogatást, hogy segítsenek megérteni és feldolgozni a lelki és praktikus (mindennapi élet dolgai) problémákat, amelyeket a diagnózis felállítása vet fel. Például a veszteségérzetet, a bűntudatot, a dühöt vagy azt hogy miként beszéljünk gyermekünknek és hozzátartozóinknak a betegségről. Ahol pedig elérkezett az idő, beszélni kell az otthoni, iskolai és szabadidős tevékenységet korlátozó tényezőkről. (Erről alapvetően azt gondoltam, hogy nincs rá szükségem/ünk, ami részben igaz is. Az utóbbi időben azomban szembesültem vele, hogy a Miso sokkal többet fog fel a dolgokból, mint elképzeljük, így nagyonis oda kell figyelnünk arra, hogy mit mondunk előtte. Mondjunk-e előtte bármit is? A pszichológus azt mondja nem kell, kisgyermek korban nincs erre szükség, különösen akkor nem, amikor a tünetek még ki sem alakultak vagy olyan csekély mértékűek, hogy a gyerek nem érez különbséget társaihoz képest.)

2. Szociális (információ, pártfogás, tanács) és pszichológiai támogatást kell felajánlani az életkörülmények megváltozásakor kialakuló krízisben. Pl. újabb gyermekvállalás megfontolásakor, új lakásba költözéskor, a járóképesség elvesztésekor, műtéti beavatkozások esetén, szív és légzésproblémák fellépésekor, egyetem kezdetekor, munkábaálláskor és az élet végén. (Ez persze nyilván egyén és családfüggő. Van aki ösztönösen jól kezel bizonyos dolgokat, de van akit letaglóz minden változás. Egy a fontos, hogy beszéljünk róla.)

3. Pszichológiai segítséget kell felajánlani az érintett gyermek és családja részére akkor, ha érzelmi vagy viselkedési problémák alakulnak ki.

4. A tanulási nehézségekettől az autizmusig terjedő mentális betegségeket korán fel kell ismerni, hogy a szülők és a nevelők is útmutatást kapjanak ezeknek a nehézségeknek a kezelésére.

2009. április 17., péntek

A kedves

Miso ma elkapta a nyakam - ez amúgy is szokásává vált "nagy ölelés" felkiáltással és azt mondta:
-Mamát sejetem.
Aztán mutatóujját égnek emelve folytatta:
-És Apát... Bodzát is.

Hmmmmm... mai napra nem is kell több. :)

2009. április 2., csütörtök

A budai rehab

Töbszörös áttétel és javaslattal jutottunk el végül a Budai Gyermekkórház Bólyai utcai rehabilitációs központjába.
Először még Brazíliából hívtuk fel Medveczky Erika doktornőt, akivel sietsége okán kapkodva beszéltünk és őszintén szólva nem melengette meg a szívemet. Ezen persze nincs mit csodálkozni, az elmúlt másfél év, magyarországi tapasztalatainkat jelentősen negatív irányba tolta.
Ehhez képest a doktornővel való első találkozás minden várakozásunkat felülmúlta.
Éreztük, hogy ránk szánja a megbeszélt időpontot, meghallgat és odafigyel ránk, valamint énekelve-mondókázva vizsgálta Miskot, aminek külön örültem, mert így a kisficsúr is kooperatívabb és nem bánja majd, ha vissza kell térni.
A dologban az a nagyszerű, hogy elmúlt az az érzésem, hogy nekünk feltétlenül Londonba kell menni Muntoni professzorhoz. Eddig ugyanis ott kínálkozott volna az a lehetőség, hogy a féléves vizsgálatokat komplex módon megkapjuk. Most kiderült, hogy ilyen itthon is van, csak a Duna túl oldalán ezt nem reklámozták.

Szóval most ott tartunk, hogy Húsvét után 3 hetes rehabilitációs programban veszünk részt, amiben lesz gyógytorna, subaqualis terápia és még sok hasznos dolog. Ezeken kívül pedig közben végiglátogatjuk a különböző szakterületek képviselőit, hogy felmérjék Misko aktuális állapotát valamint, hogy beszélgessünk a teendőkről.